Farkas, Rodrigó, Wolfgang2020. október 31., szombat
Természet

A globális felmelegedés hatásai a hazai növény- és állatvilágra

2005.01.05.Admin
National Geographic Magyarország

A globális felmelegedés növény- és állatvilágra gyakorolt hatását EU-s források bevonásával vizsgálják tudósok Magyarországon, az eredményeket összehangolt nemzetközi kutatásoknál hasznosíthatják majd - nyilatkozta Fekete Gábor akadémikus.

A klimatikus viszonyok változásai nyomán az Alpok 3000 méteren felüli magasságában ott eddig soha elő nem fordult növények jelentek meg – mondta az MTA vácrátóti ökológiai és botanikai kutató intézetének biológusa.

Egy, 1700 növény- és állatfajra kiterjedő nemzetközi tanulmány szerint ezen élőlények többségének élőhelye tízévente átlag 6, 1 kilométerrel észak felé terjeszkedik az enyhébb időjárás következtében.

“Nálunk az Alföldön figyelhető meg leginkább ez a jelenség, ahol új növények, rovarok telepednek meg, amíg mások az életfeltételek módosulása nyomán visszaszorulnak” – magyarázta, hozzátéve, e jelenségek tudományos vizsgálatára az intézet Fülöpházán és Orgovány-Ágasegyházán tudományos bázist rendezett be.

Az ökoszisztéma változásait nyomon követő eddigi megállapításokból egyebek mellett kiderült, hogy a Duna-Tisza közén visszahúzódóban van a homoki csenkez nevű pázsitfű. “Márpedig annak megritkulása nyomán a homok kevésbé áll ellent a szél erejének, ami viszont a sivatagosodási folyamat felgyorsulását idézheti elő. Ugyanakkor dél felől jó néhány, eddig nálunk ismeretlen rovar telepedett meg és jól áttelel az enyhe időjárás eredményeként” – mondta Fekete Gábor.

Így terjed a budapesti fákat is megbetegítő vadgesztenye aknamoly, valamint a kukoricabogár, a sáska vagy a nagy károkat előidéző gyapottak bagolylepke. Az ellenük való védekezésre ajánlatos jó előre felkészülni, ami összességében sokmillió forintos terhet jelent a növényvédőknek – tette hozzá Fekete Gábor.

A kutatás eredményeinek összegzésére még sok adatot kell egyeztetni, ám a tudósok máris többféle hasznos információt nyújthatnak a gyakorlati szakemberek számára – hívta fel a figyelmet a biológus.

Mint elmondta, a bugaci tájakon fontos lenne például a legeltetés, a Kiskunsági Nemzeti Park területén ugyanis, gazdasági megfontolások miatt, mindinkább felhagynak a juhnyájak, marhacsordák tartásával. Ennek következtében a legelők, rétek füvei megmaradnak, a csapadékmentes nyarakon elszáradnak, így veszedelmes méreteket öltöttek a kisebb-nagyobb tüzek. Visszaszorításukra – a tudósok javaslata szerint – célszerű az állattartás, a legeltetés fellendítése a pusztákon – mondta Fekete Gábor.

Hozzászólások

2020. október asztrofotója: Barangolás az Orionban

2020. október asztrofotója: Barangolás az Orionban

Tegyünk kozmikus utazást az égbolt legszebb csillagképének objektumai között!

Drámai átalakulás kezdődött a Fekete-erdőben

Drámai átalakulás kezdődött a Fekete-erdőben

Németország világhírű erdőségének lápjaiban egyre több növényfajt érint a klímaváltozás.

Korábban pusztulnak a mikroműanyagot fogyasztó halak

Korábban pusztulnak a mikroműanyagot fogyasztó halak

A szakértők még mindig nem tudják, hogy a parányi műanyagrészecskék pontosan miként hatnak az élőlényekre.

Futrinkák ősszel

Futrinkák ősszel

A magyarországi bogárvilág méretes, leglátványosabb tagjai nyár közepére szinte mind eltűnnek. Akad azonban néhány nagytestű faj, mely az őszi esők beköszöntével bukkan elő.

Mégsem függ a földmágnességtől a cetek partra vetődése

Mégsem függ a földmágnességtől a cetek partra vetődése

Habár mind a cetfélék partra vetődése, mind a geomágneses háborgást okozó naptevékenység időszakos viselkedést mutat, a kettő közt, úgy tűnik, még sincs összefüggés.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket