Vendel, Irén, Kleopátra2020. október 20., kedd
Természet

Valóban van „hatodik érzékük” az állatoknak?

2005.01.06.Admin
National Geographic Magyarország

A Délkelet-Ázsiára karácsonykor lesújtó földrengés és cúnami után a mentőcsapatok a rengeteg emberi holttest mellett jószerivel egyetlen gerincesállat-tetemet sem találtak. A katasztrófa után ezért újra föllángolt a szakemberek és laikusok között egyaránt régóta tartó vita: van-e az állatoknak valamiféle különleges érzékük, amelynek révén el tudják kerülni ezeket a természeti csapásokat.

Hagyományosan öt érzéket – látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás – szoktunk elkülöníteni. Ha tágabb biológiai értelemben vesszük, akkor az állatoknak nemcsak hatodik, de hetedik, nyolcadik, sőt ki tudja hanyadik érzékük is van (bár ezek jó részét némi ügyeskedéssel be lehet „tuszkolni” a hagyományos érzékek közé). Sok állat érzékeli az elektromos vagy a mágneses mező változásait, a gravitációs anomáliákat stb. Ha azonban valamilyen „természetfölötti” képességekre gondolunk, akkor nagy biztonsággal kijelenthetjük, ilyennel nem rendelkeznek.

Mivel magyarázhatjuk akkor a tényt, hogy az állatok sok természeti katasztrófát (különösen földrengéseket és vulkánkitöréseket) előre megéreznek, és – ha elég idejük marad a menekülésre – elkerülnek?

Régóta ismert, hogy földrengések előtt az állatok szokatlanul viselkednek. Az egyik legkorábbi feljegyzés Kr. e. 373-ból származik: a történészek leírták, hogy az állatok – többek közt patkányok, kígyók és menyétek – napokkal a várost romba döntő földrengés előtt elmenekültek a görög Helicéből. A későbbi évszázadokból is rengeteg dokumentum maradt fenn, amelyek beszámolnak a legkülönfélébb állatok furcsa viselkedéséről a földrengéseket megelőzően: kutyák nyugtalanul rohangáltak és szakadatlan ugattak, a nappal egyébként rejtőzködő macskák előbújtak rejtekükről és az utcán futkostak, a baromfiudvar lakói nyugtalanul szaladgáltak össze-vissza.

Japán tudósok régóta tanulmányozzák az állatok viselkedését, hogy ez alapján előre jelezhessék a rengéseket, eddig azonban nem értek el statisztikailag értékelhető eredményt. Emiatt sok szeizmológus szkeptikusan áll a kérdéshez, különösen a földrengések gyors kitörése miatt. Az orosz és a kínai kutatók viszont bizakodók, mert egy-két rengést már sikerült előre jelezniük állatkísérleteik alapján.

Vajon melyik érzékük segítik az állatokat a földrengések korai észlelésében? Erre sajnos a mai napig nincs elfogadott magyarázat. Egyes kutatók úgy vélik, hogy az állatok megérzik a kis előrengéseket (ez különösen igaz lehet a kígyókra, amelyeknek igen fejlett a rezgésérzékelésük), mások arra gondolnak, hogy a légköri elektromosságban bekövetkező változásokat vagy a földrengés előtt felszabaduló gázokat érzékelik.

Térjünk vissza a mostani cúnamihoz. A Sri Lanka-i Vadvédelmi Alap elnöke, Ravi Corea közvetlenül a szökőár után fölkereste a Yala Nemzeti Park részét képező Patanangala-partot, ahol mintegy 60 látogatót sodort el a víz. A nemzeti parkban élő sokféle állat – többek közt elefánt, leopárd és mintegy 130 madárfaj – közül csupán két vízi bivaly pusztult el, más állattetemet nem találtak. A cunami érkezése előtt egy órával többen megfigyelték a nemzeti parkban, hogy az elefántok teljes erőből rohannak el a Patanangala-partról. Vajon mi késztethette menekülésre az állatokat? Erre nem lehet egyértelmű választ adni. Corea véleménye szerint az állatok kifinomult hallásukkal és egyéb érzékeikkel az embereknél jóval korábban észlelték a földrengést, illetve a közelgő szökőárt.

A cunami túlélői közül többen is beszámoltak arról, hogy háziállataik – főként kutyáik és macskáik – szokatlan viselkedése késztette őket menekülésre. Sajnos az emberben az idők folyamán eltompult ez a valamikor kétségtelenül meglévő „hatodik érzék”, ezért is szedett olyan sok áldozatot ez a mostani természeti katasztrófa.

Hozzászólások

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

Az Év Fája versenyt immár 2010 óta szervezi minden évben az Ökotárs Alapítvány. A címet idén, a július óta tartó online szavazáson izgalmas küzdelem után, a mélykúti júdásfa nyerte el.

Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

Az angolna (Anguilla anguilla), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a jászkeszeg (Leuciscus idus) verseng a 2021-es év hala címért - közölte az MTI-vel Magyar Haltani Társaság elnöke.

Halakat rabló madár

Halakat rabló madár

Régi nevük rablósirályok, és ezt az elnevezést nem meghazudtolva az a taktikájuk, hogy nagyobb vizeinken a sirályoktól és csérektől rabolják el a zsákmányukat.

Fürkészdarazsat neveztek el a koronavírus-járványról

Fürkészdarazsat neveztek el a koronavírus-járványról

Az újonnan leírt darázsfaj Mexikóban honos és mindössze 3,5 milliméteres.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket