Egy lépéssel közelebb a denevérek evolúciójához

Egy amerikai kutatócsoport azonban a közelmúltban vállalkozott a denevérek családfájának felgöngyölítésére. Kutatásaik eredményét a Science című tudományos hetilap januári utolsó számában tették közzé.

A kutatók a denevérek rendjébe sorolt összes családtól vett génszekvencia segítségével igyekeztek az evolúciós rokonságot meghatározni a két alrend, a nagy és a kis denevérek között.

A denevérfajok mintegy háromnegyede a kis denevérek közé tartozik, amelyek a sarkvidékeket leszámítva az egész világon előfordulnak. A gyakran repülőkutyáknak is nevezett nagy denevérek viszont kizárólag a trópusi, szubtrópusi éghajlatú területek lakói.

A génszekvenciákon kívül a kutatók denevér-kövületeket is vizsgáltak, bár ezek meglehetősen hiányosak: az evolúciós történelem több nagyobb korszaka is egyelőre ismeretlen fehér folt.

A felmelegedés indíthatta el a denevérek evolúcióját

Mint ismert, 65 millió évvel ezelőtt aszteroida becsapódás vagy erőteljes vulkáni tevékenység (esetleg mindkettő) hatására a növény és állatfajok 75 százaléka eltűnt a Föld színéről. A kutatások szerint az egyik szerencsés túlélőből alakultak ki a mai modern denevérek.

Bár a kutatók hangsúlyozzák, hogy a kövületek hiányosak, úgy vélik, hogy az érzékeny lokátorokkal tájékozódó, repülő denevérek 50 millió évvel ezelőtt az eocén korban tűntek fel, feltehetően Észak-Amerikában.

A kor a felmelegedés ideje volt, és miután bolygónk hőmérséklete néhány fokkal emelkedett számos növény- és rovarfaj jelent meg. A kutatók szerint a környezeti változásokra a denevérek ősei gyorsan reagálhattak, és a magasból vadászva az eocén éjszakában kevés versenytársuk akadhatott.

Vadászó bőregerek

A denevérek rendkívüli változatosságot mutatnak. Elképesztő különbségek vannak közöttük a méretben, echolokációs vadászstratégiáikban, táplálkozási szokásaikban valamint repülési stílusukban.

Míg a nagy denevérek szárnyainak fesztávolsága a két métert is elérheti, a kis denevérek többségénél ugyanez csupán 10-12 centiméter körül van.

A kis denevérek rendkívül érzékeny belső füllel rendelkeznek, amely nem csak a saját hangjuk visszaverődését, hanem a zsákmány által keltett zajokat is felfogja. Ez segíti őket a vadászatban. Velük szemben a nagy denevérek kevés kivételtől eltekintve az echolokáció helyett inkább éles látásukra támaszkodnak.

Vannak fajok, amelyek a levegőben gyűjtik be táplálékukat, de vannak olyanok is, amelyek a talajról kapják el a zsákmányt, rendszerint rágcsálókat, békákat. A legkülönösebb táplálkozási szokásaik a közép- és dél-amerikai vérszopó denevéreknek van. Ők nagyobb testű állatok vérével táplálkoznak, rendszerint alvó marhákat lepnek meg éjjel.

A vérszívókon kívül vannak szép számmal akadnak kizárólag nektárt és gyümölcsöt fogyasztó nagy denevérek is.