Állati rekordok: „száguldó” gerinctelenek

A tüskésbőrűek bizony nem száguldoznak „ész nélkül”. A tengeri csillagokat, tengeri sünöket, tengeri uborkákat még egy különösen lassú lajhár is könnyedén leelőzi, rekordsebességük is csak óránként néhány centiméter, sőt sok képviselőjük, például a tengeri liliomok, lerögzítik magukat az aljzathoz, és utána onnan egész életükben nem mozdulnak el.

Rákok

A rákok viszont már kitesznek magukért. Rövid távon a homárok és a languszták (Homarus és Palinurus fajok) a leggyorsabbak. Meneküléskor farokcsapásokkal hátrafelé haladva elérhetik a 28, 8 km/h-s sebességet is.

Hosszútávon a leggyorsabban úszó rák, a Polybius henslowi átlagsebessége 4, 79 km/h, de rövid távon ennél sokkal gyorsabban is haladhat. A leggyorsabb szárazföldi rákok a trópusokon élő hosszú lábú lovagrákok (Ocypode). Az állandóan éber ragadozók rövid távon 7, 2 km/h sebességgel tudnak szaladni.

Pókszabásúak

A pókoknál a legnagyobb vízszintes sebességet a házi zugpók (Tegenaria atrica) nőstényénél jegyezték föl: 53 cm/s (1, 9 km/h). Ez nem tűnik valami elképesztő sebességnek, ám ha úgy nézzük, hogy 10 másodperc alatt testhosszának 330-szorosát teszi meg (összehasonlításképpen egy gyorsan úszó hal csak a 100-szorosát), akkor már nem is annyira lebecsülendő.

A leggyorsabb szárazföldi gerinctelen is a pókszabásúak, nevezetesen a rovarpókok közül kerül ki. A Solpuga genuszba tartozó állatok Afrika és a Közel-Kelet félsivatagos területein élnek. Villámgyors reakcióikat jól érzékelteti egy kutató által is megerősített történet. Egy afrikai öszvérhajcsár hazafelé hajtotta az állatait, miközben hosszú botra kötött bőrostorheggyel ösztökélte őket.

Hirtelen elborzadva vette észre, hogy az ostornyélen egy nagy, szőrös Solpuga száguld a keze felé. Alig volt ideje arra, hogy elhajítsa az ostort, mielőtt az állat elérte volna. (Ez igen kellemetlen lett volna, mert ezek az állatok fájdalmasanharapnak.) A rovarpók valószínűleg a közelben kószálhatott, amikor észrevette a földre lógó ostorhegyet, és villámgyorsan felszaladt rajta. Mivel a rovarpókok meglehetősen kiszámíthatatlanul futkároznak, ezért pontos sebességmérési adat nem áll rendelkezésre, de valószínűsíthető sebessége 16 km/h.

Rovarok

A mérés könnyen belátható gyakorlati nehézségei miatt a rovarok repülési sebességéről meglehetősen kevés megbízható adat látott napvilágot. A megfigyelések alapján valószínűsíthető, hogy a legsebesebben a szenderek (Sphingidae), a bögölyök (Tabanidae) és a szitakötők (Odonata) repülnek. Ezek néhány fajának sebessége meghaladhatja az 50 km/h-t.

R. J. Tillyard entomológus 1917-ben megmérte az ausztráliai Austrophlebia costalis szitakötő talajhoz viszonyított sebességét és ez 98 km/h-nak bizonyult. Ez azonban az ilyen méretű állat fizikai felépítése miatt hihetetlennek tűnik.

Puhatestűek

A puhatestűek között is akadnak közismert sebességrekorderek, mégpedig a polipok, a kalmárok és a tintahalak. Ezek az állatok évmilliókkal az ember előtt föltalálták a rakétameghajtás elvét: a köpenyüregükbe vizet szivattyúznak, majd azt a tölcsérükön keresztül kilövellik. A rekorderek valószínűleg a tenger felszínén lakó kis kalmárok.

Az Onychoteuthis banksii egy példánya tonhalak elől menekülve föllőtte magát a tengerszint fölött hét méterrel lévő hajófedélzetre. A számítások szerint 55 km/h-s sebességgel hagyta el a vizet.