Újabb adalék a varjúfélék intelligenciájához
Múlt héten beszámoltunk egy kanadai kutatásról, amely a madarak táplálékszerzésben mutatott találékonyságát vizsgálta. A kutatás eredményei szerint e tekintetben a varjúfélék vezetik a mezőnyt. Egy Kanadában élő kedves olvasónk a cikket olvasva küldött egy érdekes megfigyelést, amelyet itt teszünk közzé.
„Egy kanadai kisvárosban élek. Minden héten egyszer gyűjtik a szemetet: csütörtökön. Különlegesen nagy varjak élnek itt. Lehet, hogy egy fajtájuk ez a nagy madár, de nem tartom kizártnak azt sem, hogy a természet jól tartja őket a nagyszámú egér és egyéb apró rágcsálóval és ezért nőnek – kis túlzással – liba méretűvé.
(Elképzelhető az is, hogy nem varjakról, hanem hollókról van szó, egyes helyeken ugyanis a hollók is meglehetősen gyakoriak, és olyan területeken, ahol bőséges, koncentrált élelemforrást találnak, nagy csapatokba verődve keresik az élelmet. Ráadásul a hollók legalább olyan találékonyak, ha nem találékonyabbak, mint a varjak – szerk.)
Régen tapasztaltam, hogy a varjak jobban tudják, hogy mikor van csütörtök, de még talán azt is, hogy mikor van délelőtt 10 óra, mint én, ami nem csoda, hiszen mint nyugdíjas, nekem nem szükséges a napokat nyilvántartani. A szemetes általában ekkor ér házunk környékére, de a madarak már 8–9 óra körül rajzanak az utcán, s hihetetlen igyekezettel turkálnak s lakmároznak a fekete szemetes zsákokban.
Egy ideje a város felkérte a lakókat, hogy lehetőleg kerüljék a zsákok használatát és kukákban rakják ki a hulladékot. Szinte mindenki meg is fogadta a tanácsot, de a varjak eszén nem tudunk eléggé túljárni, mert rendkívüli tehetséggel nyitják ki a szemetes edényeket, különösen a műanyagból készülteket.
Hogy ezt megakadályozzam, mert bizony az én kukámat is kinyitották és szétszórták a szemetet, a fedelet egy kb. ujjnyi vastag gumival átfogva rögzítem a kannára. Több napig figyeltem az éhes sereget, amint nagy igyekezettel vizsgálgatták, próbálgatták kikapcsolni a gumit a fedél és a kanna két fogantyújából. Három csütörtökön át figyeltem míg végül a szemem láttára pattintotta le az egyik nagy madár a gumit, majd az edény fogantyújára szállva körülbelül öt perces munkával a fedelet is lelökte.
Párszor ez megismétlődött, erősebb gumit tettem a kannára, és tovább figyeltem őket. Egyszer-kétszer még próbálkoztak, de hamar felismerték, hogy az erősebb gumival nem boldogulnak. Abba is hagyták a próbálkozást.”
Kapcsolódó cikkünk: