Andrássy úti fák: a platánok helyett virágos kőriseket ültetnek
Virágos kőrisfasort ültet a Fővárosi Kertészeti Rt. Budapesten az Andrássy út Kodály körönd és Hősök tere közötti szakaszán a kipusztuló platánfák helyére – jelentette be a cég vezérigazgatója.
A fatelepítést a fővárosi önkormányzat bruttó 110 millió forintos beruházása keretében két hete kezdték el, és azzal várhatólag május első hetében végeznek – mondta Kocsis László.
A világörökség részeként nyilvántartott Andrássy úti fasor története a rendszerváltás előtti időre nyúlik vissza, amikor a szakmai állásfoglalással szemben politikai döntés született arról, hogy platánt ültetnek a sugárútra. Azóta a sózás, illetve a platánbetegség tönkretette a fasort, ma már lassan több az üres fahely, mint az életképes fa. A platánt megtámadó betegség az osztódószövetet teszi tönkre, így éppen a növekedést gátolja, a fák satnyák maradnak vagy elpusztulnak.
A vezérigazgató arra is felhívta a figyelmet: egy fasori fa egy négyzetméternyi talajában nem egyszer előfordul, hogy akár egy kilogramm sót is kimutatnak. Ennek összetevői között sejtméreg is található, míg más alkotórészek levegőtlenné teszik a földet és leborotválják a gyökereket. A sózás megfékezésének központi kérdéssé kell válnia az elkövetkező években a fővárosi fák védelmében – tette hozzá.
A most folyó ültetési program részleteiről elmondta: a Kodály körönd és a Hősök tere között útszakaszra 350 darab 5-6 méter magas virágos kőrisfát ültetnek. Az Andrássy úti fasor az ültetéssel egységessé is válik, mert korábban hasonló okok miatt már kőrissel ültették be az Andrássy út Oktogon és Kodály körönd közötti szakaszát is.
Az eltávolított, még életképes platánfákat megfelelő környezetbe, budapesti parkokba ültetik át – mondta.