Dinoszaurusztojás az anyában

A tudósok először fedeztek föl olyan dinoszauruszt, amelynek belsejében héjas tojást találtak. A lelet bepillantást enged a dinoszauruszok szaporodásmódjába, és alátámasztja azt az elméletet, hogy a modern madarak és a dinoszauruszok közeli rokonok.
„Nem túl sok ember gondolta volna, hogy olyan példányt találunk, amelynek tojások vannak a belsejében. Ezt akartuk elérni, de nagyon meglepő, hogy végül is sikerült” – mondta Tamaki Sato, az ottawai Kanadai Természettudományi Múzeum paleontológusa. Sato és munkatársai a múlt heti Science-ben publikálták fölfedezésüket.
Sok tudós véli úgy, hogy a madarak a dinoszauruszokból fejlődtek ki. Az elmélet bizonyítására tett erőfeszítésük során nagyra becsülik a két élőlénytípus közötti – így a szaporodásbiológiájukban mutatkozó – hasonlóságok cáfolhatatlan bizonyítékait.
„Fölállíthatunk egy hipotézist, de gyakran nagyon nehéz az elmélet megerősítése” – mondja Sato. – „Példányunk közvetlen és kétségtelen bizonyítékkal szolgál arra nézve, hogy a dinoszauruszok és a madarak szaporodásbiológiájának voltak közös pontjai.”
Hans-Dieter Sues a washingtoni Smithsonian Intézet Természettudományi Múzeumának kutatási és gyűjteményi társigazgatója azt mondja, hogy a lelet „nagyon érdekes”, de nem váratlan, mivel korábbi tanulmányok már előre jelezték. „Mégis szerencse kell ilyen ősmaradvány fölleléséhez.”
Madárszerű dinoszaurusz
A kutatás egy dinoszauruszmedencén alapul, amelyben kettő héjas tojás helyezkedik el. A dinoszaurusz-példányt Kína Csiangszi tartományában fedezték föl, pár száz kilométerre Hongkongtól. Ez az első eset, hogy héjas tojásra bukkantak egy dinoszaurusz belsejében. Korábban csak tojásszerű képleteket találtak a dinoszaurusz-csontvázakban.
A kutatók leírása szerint a tojások ananász nagyságú burgonyára emlékeztetnek. „A tyúktojáshoz képest sokkal megnyúltabbak” – mondja Sato. A tojások hosszmérete 20 cm, átmérőjük a „derekuknál” 6–8 cm.
A medence elemzésére alapozva Sato és munkatársai Oviraptorosaurusként határozták meg a dinoszauruszt, amely a Therapoda csoportba tartozik. A Therapoda csoportot, ahová a Tyrannosaurus rex is tartozik, tartják a leginkább madárszerű dinoszauruszoknak. Az Oviraptorosaurusok két lábon jártak és fejüktől a farkukig 2–3 m hosszúak lehettek. Sok közülük fogatlan volt csőrszerű szájjal.
Szaporodásbiológia
A kutatók korábban már fölfedeztek Oviraptorosaurus-fészkeket, 15-nél több tojással. Ez fölveti azt a kérdést, hogyan rakták le a dinoszauruszok a tojásaikat. Az új lelet – Sato szerint – azért jelentős, mert segít megválaszolni néhány kérdést.
Például a tudósok régóta törik a fejüket, vajon a dinoszauruszok egyszerre rakták-e le valamennyi tojásukat, mint a krokodilok, vagy egymás után, mint a madarak. Sato és munkatársai elemezték az Oviraptoroszaurus medencéjét meg tojásait, és arra a következtetésre jutottak, hogy a dinoszaurusz szaporodással kapcsolatos anatómiai felépítése bizonyos tekintetben a krokodilokéhoz hasonló, de a modern madarakhoz hasonlóan hozta létre és rakta le a tojásait.
A dinoszaurusznak – a krokodilhoz hasonlóan – két petefészke termelte a tojásokat és mindkét petefészekhez egy-egy csőszerű petevezeték kapcsolódott, amelyben a tojások héja megkeményedett, és amelyeken át kijutottak a külvilágba.
A madaraknak ezzel szemben csak egy működő petefészek-petevezeték együttesük van. Ám a kutatók szerint a krokodilokkal ellentétben – és a madarakhoz hasonlóan – dinoszaurusz-petefészek egyszerre csak egy tojást termelt és juttatott a petevezetőbe. Ez a helyzet „alátámasztja a dinoszaurusz-madár rokonságot” – mondja Sato.
A fészek tojásokkal való megtöltéséhez a dinoszaurusznak két tojást kellett termelnie, leraknia, majd addig ismételnie a folyamatot, amíg a fészek megtelt. Ez a kutatás azt is megmagyarázza, miért találhatók páros számban a tojások a dinoszaurusz-fészkekben: szinte egyszerre rakták le a kettőt. Ráadásul a tojás elhelyezkedése a nőstény dinoszaurusz testében lehetővé tette, hogy a dinoszaurusz mindig a fészek közepébe rakja a tojásokat.
Sues, a Természettudományi Múzeum munkatársa óvatos a tekintetben, hogy minden dinoszauruszra érvényes következtetést vonjon le ennek az egy ősmaradványnak az alapján. Azt mondja, nagyon keveset tudunk még a kihalt Archosaurusok – a dinoszauruszokat, krokodilokat, madarakat és repülőhüllőket magában foglaló állatcsoport – szaporodásbiológiájáról. „Az a gond, hogy ezt (mármint a szaporodásbiológiát) csak a mai madarakon és krokodilokon tanulmányozhatjuk, meg ezen az egyetlen dinoszaurusz-példányon.”