India nagyszabású elefántszámlálásba kezdett
Kelet-India sűrű erdeiben, a Himalája lábainál nagyszabású elefántszámlálás kezdődött egy új módszer segítségével, amelynek során számba veszik az elefántürülék-kupacokat, és ez alapján becsülik meg az egyedek számát.
Az egyedszámlálásban – amelyet ötévi kihagyás után végeznek – 1000 erdészeti tisztviselő és 38 idomított elefánt vesz részt 2030 négyzetkilométeres területen, India Nyugat-Bengál államában, amint azt Atanu Kumar Raha, vezető erdőfelügyelő nyilatkozta.
A legutóbbi számláláskor 292 elefánt élt a területen, és az állam erdészeti minisztere, Jogesh Burman elmondta, reméli, hogy a szám legalább 305-re növekedett.
Az egyedszámlálás április 30-ig tart. Raha ismertette, hogy a számlálást két módon végzik: ürüléklebomlást értékelő eljárással és közvetlen megfigyeléssel.
„Az ürüléklebomlást értékelő eljárást első alkalommal használják. A tisztviselők az elefántürülékek sűrűségének fölmérése alapján vonják le a következtetést” – mondta.
Ezt az eljárást korábban már sikerrel alkalmazták Szumátrán is. Az eljárás lényege dióhéjban, hogy a lebomlás mértéke szerint csoportokba sorolják az ürülékhalmokat, pontosan monitorozzák ezeket, majd az ürüléklebomlási adatokból meghatározzák az ürüléksűrűségi adatokat, végül ezeket átkonvertálják elefántsűrűségi adatokra.
Raha azt is fölfedte, hogy a betanított elefántokat a látást általában akadályozó, sűrű fű közt bóklászó vad elefántok észlelésére vetik be.
Nyugat-Bengálban hatalmas kiterjedésű erdős terület található, az ún. Duras, amely ráterjed a Himalája alacsonyabb lejtőire. A vidék az elefántok természetes élőhelye. Számos védett területet is kialakítottak az erdőben, többek között egy tigrisrezervátumot.