Megkezdődött a strandszezon a vízilovaknál is

A budapesti strandok hagyományosan május elsején nyitnak. Ehhez a hagyományhoz rendszerint az Állatkert is igazodik, már ami a külső vízilómedence feltöltését illeti.
Az Állatkert nílusi vízilovai a téli időszakban az Elefántház belső terében kialakított medencében töltik napjaikat. Tavasszal a kifutóra már kimehetnek, de a külső medencét csak akkor töltik fel a gondozók, amikor az időjárás már hosszú távon is szép napokkal kecsegtet. Ez általában május első napjaira szokott bekövetkezni, így a vízilovaknál a strandszezon éppúgy május elsején kezdődik, mint a budapesti strandfürdőkben. A vízilovak a múlt hétvégén már a külső medencében mártózhattak meg, a nagyközönség ott láthatta őket.
Az Elefántház külső vízilómedencéje egyébként mai formáját 1932-ben nyerte el, miután az akkor húszéves korábbi medencét újjáépítették. A teljes feltöltéshez ötvenezer liter víz szükséges, a feltöltés mintegy nyolc órát vesz igénybe. A medencébe a Széchenyi Fürdőt tápláló két artézi kút egyike is be van kötve. A Zsigmondy Vilmos irányításával fúrt, „Széchenyi II.” nevet viselő artézi kút termálvize 1257 méter mélységből tör fel, és táplálja a fürdő mellett a vízilovak medencéjét is.