Adorján, Adrián2021. március 05., péntek
Természet

Kipusztulás fenyegeti az erszényes ördögöt

2005.05.13.Admin
National Geographic Magyarország

Egy ausztrál szövetségi állam, Tasmánia szeretné védetté nyilvánítani az erszényes ördögöt, amelynek fennmaradása egy bőrbetegség terjedése következtében veszélybe került.

Az erszényes ördög (Sarcophilus harrisii) ma már szabadon csak az Ausztráliához tartozó Tasmánia szigetén él, s az itteni kormányzat aggódik az erszényes állat fennmaradása miatt. Szeretnék elkerülni azt, hogy ez az erszényes a tasmán tigrishez hasonlóan kihaljon. (A tasmán tigris utolsó példánya 1930-ban pusztult el a hobarti állatkertben – Hobart a székhelye Tasmánia szövetségi államnak.)

A legnagyobb húsevő erszényes

A tasmán tigris kihalása után a ma élő legnagyobb húsevő erszényes az erszényes ördög. Ez az állat körülbelül akkora, mint egy kisebb kutya, s többnyire fekete színű. Hatalmasra képes nyitni a száját, ami lehetővé teszi, hogy egyben nyelje le prédáját. A korai európai betelepülők az állatot fülrepesztő üvöltése és félelmetes megjelenése miatt nevezték el erszényes, illetve tasmán ördögnek.

A faj azonban azért kerülhet most a veszélyeztetett állatok közé – Judy Jackson tasmániai környezetvédelmi miniszter javaslatára – mert a populációt megtámadta egy rejtélyes (daganatos) betegség. Ez az állatok arcát csúfítja el, majd pusztulásukhoz vezethet.

Az elmúlt évtizedben a betegség az erszényes ördögök számát legalább 20 százalékkal csökkentette, bár ennél vannak magasabb arányú veszteséget tükröző becslések is.

130 ezer példány élhet még szabadon

A tasmán környezetvédelmi minisztérium szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a következő 10 évben további 20 százalékkal mérséklődik az állomány, ezért komoly védőintézkedéseket terveznek.

Az erszényes ördögök száma jelenleg 130 ezer körüli lehet, de egyes körzetekben a bőrbetegség miatt akár 70 százalékkal is zuhanhatott a populáció létszáma. A betegséget először a kilencvenes években regisztrálták, de az elmúlt évtized elején még nem tartották jelentős problémánk. 2003 októberében aztán valódi program indult a tasmán ördög megmentése, a tumoros betegség leküzdésére, de úgy tűnik, ennél is többre van most szükség.

Az eszényes ördögöket nemcsak betegség fenyegeti egyébként. Visszaszorulásukban nagy szerepet játszott az Európából behozott róka elterjedése Ausztráliában és Tasmániában. A rókák és az erszényesek ugyanis ugyanazokra a prédákra vadásztak, a rókáknak viszont semmilyen természetes ellenségük nincs a távoli kontinensen, illetve a környező szigetvilágban.

.

Hozzászólások

Az űrből vizsgálják a madarak vándorlását

Az űrből vizsgálják a madarak vándorlását

A Nemzetközi Űrállomás csapata különleges szemszögből képes vizsgálni bolygónkat.

Épül a világ első kacsacsőrűemlős-menedéke

Épül a világ első kacsacsőrűemlős-menedéke

A kihalással fenyegetett faj szaporodásának és regenerálódásának elősegítésére megkezdték a kacsacsőrű emlősök menedékének építését Ausztráliában.

Eredeti ötlet a nagymacskák védelmére

Eredeti ötlet a nagymacskák védelmére

Oxfordi kutatók felvetése szerint ha a leopárdmintás ruhák eladása után a bevétel bizonyos százalékát a párducok védelmére fordítanának, sokkal eredményesebb lenne a védelmük.

Országosan védett lápot is érintett a fonyódi nádastűz

Országosan védett lápot is érintett a fonyódi nádastűz

A Fonyód határában lévő berekben 2021. február végén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos.

Dunai útinapló

Dunai útinapló

2020 áprilisában, a budapesti Háros-öbölből indulva, 3 nap alatt leeveztem Paksra.

National Geographic 2021. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket