Idén július elején tartják az Európai Lepkék Éjszakáját

Az „Európai Lepkék Éjszakái” kutatást idén július 1.-3. között tartják. A koordináló központ reményei szerint az európai lepkészek a tavalyinál még nagyobb számban fognak részt vállalni a programban.
A „Szalkay József Magyar Lepkészeti Egyesület“ és a „Luzerni Rovartani Társaság“ („Entomologische Gesellschaft Luzern“, Svájc) 2004. augusztus 13.-15.-én „1. Európai Lepkék Éjszakái“ („1st European Moth Nights“ = „EMN“) néven nemzetközi rendezvényt szervezett. Kutatók és amatőrök e napokon szerte Európában éjszakai lepkéket gyűjtöttek, vagy figyeltek meg és az így nyert eredményeket a szervezői központnak jelentették.
A rendezvény célja elsősorban kapcsolatteremtés volt Európa lepkészei között, továbbá egy földrajzilag széleskörű pillanatfelvétel készítése az azonos időszakban repülő éjszakai lepkékről és a figyelem rájuk terelése.
A rendezvényen 21 országból összesen 154 lepkész vett részt (a legmagasabb számban Németországból, Hollandiából és Magyarországról). A lelőhelyek száma 23 ország területéről összesen 159 (a legtöbb Magyarországon, Spanyolországban és Németországban található). Ezek felölelik Európát Angliától Romániáig és Portugáliától a skandináv országokig, illetve a tengerszint magasságától (0 m) egészen 1888 méterig. Ez alatt a három nap alatt a program által összesen 850 éjjeli-lepkefajt sikerült kimutatni. Ez egész Európa összes ismert éjszakai lepkéinek kb. 31%-a.
További „Európai Lepkék Éjszakái” kerülnek megrendezésre a következő időpontokban: 2005. július 1.-3., 2006. április 28.-30. és 2007. október 12.-14. (+/- 1 nap minden esetben még megengedett). A koordináló központ reményei szerint fenti napokon az európai lepkészek még nagyobb számban fognak részt vállalni a programban.
Az 1. Európai Lepkék Éjszakáinak eredményei sokrétűen kerültek összefoglalásra és mint kiértékelés, egy többnyelvű tudományos „mérleg” is készült. Ezek a következő internet-címeken tölthetők le: http://lepidoptera.fw.hu és http://www.european-moth-nights.ch.vu.
A kiértékelésben a természetre való negatív emberi behatások egész sorára hívják fel a szerzők a figyelmet, melyeket meg kellene akadályozni az éjszakailepke-fauna megőrzése érdekében. A lepkegyűjtés általános megtiltása nyilvánvalóan nem célravezető intézkedés e tekintetben, hiszen az csak az amatör természettudósok hasznos kutatómunkáját nehezíti vagy gátolja!