Pandaikrek születtek
Pandaikrek születtek egy kínai rezervátumban, ami kétszeresen is nagy esemény. Egyrészt azért, mert a kipusztulóban lévő óriáspanda fogságban csak nagyon ritkán szaporodik, másrészt azért, mert az esetek döntő többségében csak egy utódot hoz világra.
A Szecsuan tartományban lévő Vulong pandarezervátum, ahol ez a kétszeres szenzáció történt, azon ritka helyek egyike a világon, ahol szinte rendszeresnek mondható a pandák szaporodása.
Mint a China Daily című lap beszámolt róla, az ikrek világra jötte még az anyaállat, Csing Csing számára is igencsak váratlan lehetett, olyannyira, hogy csak az egyik bébivel törődött, a másikat, amelyet mintha egyszerűen figyelmen kívül hagyott volna, a rezervátum alkalmazottai vették először gondozásba, majd egy kis idő múlva ők vitték oda a „mamához”.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen neműek a jövevények. Az újságban közölt egyik fotón a park egyik alkalmazottja volt látható, amint simogatja az egyik újszülöttet: a pici panda szeme még csukva van, rózsaszín bőrét pelyhes fehér szőrzet borítja.
A nagy ritkaságnak számító pandákból mintegy 1600 példány él Kína nyugati részén a vadonban.