Gigantikus természetpusztítás ősi nyomai Ausztráliában

Alighanem a hatalmas tüzek okozták az egykori ausztráliai ökoszisztéma pusztulását. A tüzeket az első bevándorlók gyújtották meg valószínűleg, legalábbis ezt állítja a Science magazinban megjelent legújabb tanulmány. A bizonyítékokat ősi tojáshéjak elemzése szolgáltatta.

Tojáshéjak elemzése

A tojáshéjak analízise ugyanis megmutatta, hogy az ausztráliai madarak drasztikusan megváltoztatták étrendjüket, amikor az emberek színre léptek. Ezután ugyanis a madarak nem füveket, hanem olyan növényeket kezdtek fogyasztani, amelyek inkább a bozótos területekre jellemzőek.

A mostani tanulmány alátámasztja azoknak a szakértőknek a korábbi véleményét, miszerint a fajok 10-50 ezer évvel ezelőtti tömeges kipusztításáért az ember a felelős világszerte – és nemcsak Ausztráliában.

Más tudósok szerint viszont az okok bonyolultabbak, és a több tízezer évvel ezelőtti klímaváltozáshoz kötődnek. Ugyanakkor Dr. Marilyn Fogel, a washingtoni Carnegie Intézet kutatója most inkább a hirtelen, emberi beavatkozás teóriáját megerősítő bizonyítékokat talált.

Az Eyre-tó

Az emberek az első számú gyanúsítottak

Ezek olyan kémiai „nyomok”, amelyeket tojáshéjak elemzéséből gyűjtöttek össze a tudósok. „Az emberek az első számú gyanúsítottak” – nyilatkozta az amerikai tudós. De nem az emberi vadásztevékenység vagy az elődeink által hordozott esetleges új betegségek megjelenése okozta a környezetpusztítást, hanem Fogel szerint a nagyszabású tüzek vezettek a környezeti katasztrófához. Fogelék kutatása azért tűnik megbízhatónak, mert a tápláléklánc legalsó szintjét vizsgálták, tehát azt a szintet, ahol nem az esetleges hatások érvényesülnek, hanem az egész ökoszisztéma sorsa nyomon követhető.

A tűzgyújtás emberi szokása ugyanakkor mégiscsak összekapcsolódhat a vadászattal, de nem ez volt az egyetlen tényező: egyes térségeket meg akartak tisztítani a vadontól, más hordáknak, embercsoportoknak jelzéseket akartak leadni, stb.

Több helyen kutattak

Fogel csoportja az Egyesült Államokban és Ausztráliában kutatott a lehetséges magyarázatok után. Több száz fosszilis (megkövesedett) tojáshéjat vizsgáltak meg Ausztrália különböző térségeiben, elsősorban a belső vidékeken. Ezek életkora egészen 140 ezer évig terjedt. Főleg a Lake Eyre (Eyre-tó) környékén, Közép-Ausztráliában analizálták a leleteket. Itt találták a legtöbb tojáshéjat. Megvizsgálták az emuk és a Genyornis-nak, egészen pontosan Genyornis newtoninak nevezett kihalt madár kövületeit. Ez utóbbi sem tudott repülni, nagyságára nézve pedig egy strucchoz hasonlítható. A széntípusok, amelyek a tojáshéjakban megmaradtak, vezették nyomra egyébként a kutatókat: a karbonfajták ugyanis attól függően térnek el egymástól, hogy mit ettek a madarak.

50 ezer éve az emuk tápláló füveken éltek, de miután megérkeztek az emberek (körülbelül 45 ezer évvel ezelőtt) áttértek a fák és a cserjék ehető részeire. A Genyornis viszont képtelen volt váltani, és így kihalt.

A madarak egy része, például az emuk egy precedens nélküli gyors környezetváltozásra reagáltak helyesen, míg számos más – főleg testesebb – állat képtelen volt alkalmazkodni, és így kipusztult. A nagyobb emlősök, madarak és hüllők 85 százaléka járt így Ausztráliában – állítják a kutatók. Ez körülbelül 50 ezer éve történt, amikor az első embercsoportok Indonézia felől megérkeztek Ausztráliába.

Mégiscsak több oka volt a tömeges kipusztulásnak?

A fajok tömeges kipusztulása más kontinenseken is összefügg a modern emberek megérkezésével. Ez azt sugallja, hogy a két folyamat összefügg egymással. Például Észak-Amerikában a mamutok kihalása annak a 12 ezer évvel ezelőtt megjelenő új embercsoportnak „köszönhető”, amelyik kőhegyű lándzsákat használt.

Érdekes, hogy a teóriák között felmerült az is, hogy a két folyamat esetleg felerősíthette egymást. Az sem kizárt, hogy mindkét eseménysorozat egy harmadik, alapvetőnek tekinthető ok következménye. Így például az emberek vándorlásának felerősödése és az állatok kipusztulása lehet, hogy egy klímaváltozás következtében történt. Így egyes állatok sorsa tényleg megpecsételődhetett, hiszen nemcsak a változó éghajlathoz, hanem új, nagyon veszélyes ragadozókhoz (az emberekhez) kellett volna alkalmazkodniuk egyszerre. Ez nyilvánvalóan minden fajnak nem sikerülhetett.

Ehhez a teóriához áll közel Clive Trueman nézetrendszere, aki az angliai Portsmouth egyetemén dolgozik. Szerinte bizonyos nagyobb emlősök túlélték a Fogelék által hirtelen változásnak nevezett időszakot, vagyis a növénytakaró drasztikus „cseréjét”. Így a BBC-nek nyilatkozva azt állította Trueman, hogy valószínűleg összetettebb jelenségről van szó, amelyet tovább kell vizsgálni. Alighanem több okot kell feltételezni továbbra is, tehát a jégkorszaki vándorlásokat (az emberekét) és a klímaváltozást (természetes folyamat), s ezek összetett hatását kell tovább analizálni.