A papagájok is ismerik a zérus fogalmát?

Egy huszonnyolc éves kísérleti papagáj önmagától kezdte használni a nulla fogalmát, anélkül, hogy ezt korábban megtanították volna neki. Ez azt jelentené, hogy matematikai logikája meghaladja az átlagos hároméves gyerekekét.
Irene Peppperberg, a Massachusetts állambeli Brandeis Egyetem összehasonlító pszichológiai kutatója immár huszonhét éve foglalkozik Alexszel, az afrikai szürkepapagájjal. Alex megtanulta ötven tárgy nevét – például „banán”, „építőkocka”, „szőlő” – valamint hét színt, ötféle formát tud megnevezni, és ismeri a számokat egytől hatig.
A papagáj tehát el tudja mondani, hány építőkockát, gyümölcsöt, stb., lát.
Az egyik kísérletben Pepperberg kettő, három illetve hat építőkockából álló csoportokat mutatott Alexnek, az építőkockák színe csoportonként megegyezett. Megkérdezte, hogy melyik színből lát öt darabot, mire Alex válasza „none” (semmi, egyik sem) volt.
A kutató ezt igen különlegesnek találta, hiszen eredetileg a papagáj a „none” kifejezést akkor alkalmazta, amikor két látott tárgy bizonyos tulajdonságai között nem volt különbség. Vagyis két egyforma méretű idom esetén a „melyik kocka nagyobb?” kérdésre volt ez a helyes válasz.
Pepperberg szerint Alex önmagától rájött a zérus, azaz nulla fogalmára, hiszen valamilyen tulajdonság meg nem létére, egy adott csoport hiányára alkalmazta a „semmi” kifejezést. Ez fejlett matematikai intelligenciára vall, hiszen a nulla emberek számára is tanult fogalom, a gyerekek mintegy négyéves kor körül sajátítják el.
Korábbi kutatások csimpánzoknál és mókusmajmoknál igazolták a nulla fogalmának ismeretét, azonban az, hogy egy csupán diónyi agytérfogatú madárnál is megfigyelhető ennek alkalmazása, igencsak meglepő. Természetesen további alapos vizsgálatokra van szükség, hogy kiderüljön, más papagájok is képesek-e a zérus koncepciójának elsajátítására.