Kálmán, Ede, Edvárd2024. október 13., vasárnap
Természet

Ismeretlen tenger alatti világ tárult fel

2005.07.22.Admin
National Geographic Magyarország

Egy óriási antarktiszi jégnyelv összeomlása eddig teljesen ismeretlen ökoszisztémát fedett fel a tudósok előtt, fél mérföldnyire a tenger alatt.

A fagypont közeli hőmérsékleten és a napfénytől teljesen elzártan egy kagylóközösség és baktériumok alkotta vékony telepek virágoznak a tenger alatti üledékben.

„Ezeknek az élőlényeknek a megpillantása az óceán fenekén olyasmihez hasonlítható, mintha fölemelnénk a szőnyeget a padlóról, és egy olyan réteget találnánk ott, amelynek létezéséről korábban fogalmunk sem volt” – mondja Eugene Domack, az amerikai Hamilton College földtudományokkal foglalkozó kutatója.

Domack a vezető szerzője a fölfedezésről szóló cikknek, amely az Eos, az Amerikai Geofizikai Egyesület heti folyóiratának eheti számában jelent meg. A fölfedezés teljesen a véletlen műve: az amerikai Antarktisz Program tudósai a Weddell-tenger északnyugati részén tanulmányozták egy Texas területének kétszeresét kitevő, mély glaciális öbölben lévő üledékréteget. Ez a tengermélyedés 2002-ben tárult föl, amikor összeomlott a Larsen B jégnyelv.

Metánfogyasztók

Az expedíció befejezése előtt a csoport videofelvételt készített a tengerfenékről. A felvétel későbbi elemzésekor iszapvulkánok körül élő kagylókat és baktériumokat vettek észre. Mivel a fény nem tud idáig lehatolni a jégen vagy a vízen keresztül, ezek a szervezetek nem használhatják a fotoszintézist energianyerésre. E helyett ezen extrém élőlények metánból nyerik az energiát. A metán a föld belsejében képződik, és tenger alatti kürtőkön át jut föl a tengerfenékre.

Ezt az ökoszisztéma-típust „hideg szivárgás”-ként vagy „hideg kürtő”-ként ismerik. Az első ilyet 1984-ben fedezték föl a kaliforniai Monterey mellett. Azóta hasonló ökoszisztémákat találtak a Mexikói-öbölben és a Japán-tengerben is. (Ezekhez hasonló életközösségek jönnek létre az ún. hidrotermális kürtők vagy fekete füstölők körül, ahol a vulkáni tevékenység miatt túlhevült, kénben gazdag, forró víz tör fel a tengerfenék „kéményeiből”.)

A jelenlegi fölfedezés az első hideg kürtő, amelyet az Antarktiszon írtak le. A majdnem 10 ezer éve zavartalan körülmények jó kiindulási alapul szolgálhatnak azoknak a kutatóknak, akik az óceán más részeit vizsgálják majd. Jó lesz azonban sietniük, mert a jéghegyborjadzásból származó törmelék már elkezdte betemetni a terület egyes részeit.

Domack reméli, hogy új fajokat talál, és azt is, hogy ez a felfedezés megnyitja az utat a jövőbeni antarktiszi expedíciók előtt, különösen a Vosztok-tó – egy majdnem háromezer méterrel a felszín alatt húzódó édesvízű tó – irányába.

Az antarktiszi élet tanulmányozásából nyert bármilyen tudás segítheti a kutatókat a más föld alatti vizekben rejtőző élet keresésében is. Sőt, a szakértők azt állítják, hogy ez a kutatás jobban fölkészíti a tudósokat a Jupiter, illetve a Szaturnusz holdján, az Europán és a Titánon lévő feltételezett óceánok vizsgálatára.

Hozzászólások

Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van

Nektár, veríték és könnyek: egyes méheknek igen fura ízlésük van

A méhekről még mindig a háziméhekre asszociál az emberek elsöprő többsége, ideje azonban apránként megismerni azt a rendkívül sokszínű társaságot, amelynek számtalan tagja még fullánkokkal sem rendelkezik.

Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató

Mongólia ikonikus állatának megóvásában segíthet a magyar kutató

Dr. Sramkó Gábor, a Debreceni Egyetem munkatársa Szajki Bálinttal, a 24.hu fotósával 2024 júniusában kelt útra Mongóliába.

Nagy kihívás előtt áll a természet

Nagy kihívás előtt áll a természet

A csapadékminták átalakulása komoly próbatétel elé állítja a fajokat.

Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

Az év madarának nyomába eredtek a szakértők

Az MME munkatársai a kerecsensólymok helyzetét próbálják jobban megérteni.

Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát

Ez a hal a lábain át érzi a zsákmánya illatát

Úgy tűnik, remek evolúciós modellt jelenthet egy hal az új tulajdonságok, új szervek kialakulásának vizsgálatához.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket