Balkezes a vadon élő csimpánzok zöme
Amerikai kutatók a tanzániai Gombe Nemzeti Parkban 17 vadon élő csimpánzt tanulmányoztak három éven át, és azt tapasztalták, hogy 12 a bal kezét használta, amikor ágakkal kutattak kedvenc eledelük, a termeszek után.
Négy állat jobbkezes volt, egy pedig hozzávetőleg egyenlő mértékben használta mindkét kezét.
„A korábbi állításokkal ellentétben a vadon élő csimpánzok jobb- vagy balkezessége az eszközhasználatnál populáció szintű” – jelentette ki a kutatócsoport, amelyet William D. Hopkins, az atlantai Yerkes Nemzeti Főemlőskutató Központ munkatársa vezetett. Ez azt jelenti, hogy egy nagyobb csoportban előnyben részesítik az egyik (bal vagy jobb) kéz használatát. Hopkins és munkatársainak eredményei a Proceedings of the National Academy of Sciences folyóirat eheti számában jelentek meg.
A cikk áttekinti a csimpánzokkal kapcsolatos korábbi tanulmányokat, és arra a következtetésre jut, hogy mások is észrevették a bal kéz előnyben részesítését, amikor az állatok ágakat használtak termeszek kihorgászásához, más tanulmányokban viszont megjegyezték, hogy a magvak föltöréséhez a jobb kéz használatát preferálták a csimpánzok.
A tudósok régóta vitatkoznak azon, vajon a nem ember főemlősöknél létezik-e valamelyik kéz előnyben részesítése. Mivel a kezeket az agy ellenkező oldali területei irányítják, a fölfedezés azt jelezheti, hogy az agyműködésnek ez a szétválása mintegy 5 millió éve kezdődött, korábban, mint az emberek és a csimpánzok elkülönülése.
Richard W. Byrne, az angliai St. Andrews Egyetemről, aki korábban beszámolt az összetett feladatokat végrehajtó hegyi gorillák kézpreferenciájáról, azt mondja: „Jelenleg úgy tűnik, mintha valami egy populációs lökést adott volna a kézügyességet igénylő viselkedésnek, amely mélyen gyökerezik az emberek és az összes többi afrikai nagy emberszabású majom közös eredetében”.
Az emberek között 90 százalék körülire becsülik a jobbkezességet a teljes népességben. Byrne azonban megjegyzi, hogy a szám úgy jön ki: „megkérdezik az embereket, melyik kezükkel írnak, és az írástudatlan emberek viselkedésével foglalkozó tanulmányok sokkal kisebb számokat hoznak ki (a jobbkezességet illetően)”.
Nagyobb probléma merül fel a nyelv evolúciójával kapcsolatban. Az emberek zöme – legyenek jobb- vagy balkezesek – a bal agyféltekét használja a nyelv feldolgozásához. A vitát az váltja ki, hogy ha az emberi nyelv a majmoktól való elválás után fejlődött ki, és a nyelv összefüggésben áll a kézhasználati preferenciával, akkor nem lehetne ilyen preferencia a főemlősöknél, mondta. „Ez megerősíti azt a nézetet, hogy a nyelv és a kézpreferencia közti egész történelmi kapcsolat feltételezése valószínűleg téves, és az embereknek újra kell gondolniuk ezeket az elképzeléseket” – véli Hopkins.