Piranhát fogtak a Dunában

Legnagyobb megdöbbenésére 30 centiméteres piranhát fogott ki a Duna egyik mellékágából egy szlovák horgász - jelentette pénteken a Novy cas című szlovák lap.
A piranha-rajok Amazónia folyóiban halálos veszélyt jelentenek az emberre és a háziállatokra, mert nagy tömegben rátámadva a sekély vízbe merészkedőkre, éles fogaikkal pillanatok alatt kitépik és felfalják húsukat . A horgász szerint feltehetőleg egy egzotikus halakat tenyésztő akvarista engedte a folyóba piranhát. Az 52 éves, Milan nevű horgász percekig küszködött vele, amíg sikerült kiemelnie.
A horgász, mint mindig, kukoricaszemet használt csaléteknek, csak éppen ezúttal nem a szokásos ponty harapott rá. „A hal úgy pattogott ide-oda, mintha gumiból lett volna, és közben kivillantotta nagy fogait” – idézte fel a kellemetlen horgászélményt Milan, aki rögtön észrevette, hogy ezúttal nem mindennapi hal kapta be a csalit. „A hűtőszekrényembe tettem, tudom hogy ehető, de egyelőre nincs gusztusom hozzá” – mondta a szerencsés piranhafogó a lapnak.
Szakértők szerint egyébként egy magányos piranha nem jelent veszélyt – mármint ha valóban magányos.