Jusztina, Kozma, Damján2021. szeptember 26., vasárnap
Természet

Figyeljen madarakat a hétvégén!

2005.09.27.Admin
National Geographic Magyarország

Az MME arra biztatja az iskolákat, baráti társaságokat, és más környezetvédő szervezeteket, hogy 2005. október 1-2-án egy rövid kirándulással, tóparti vagy erdei sétával csatlakozzanak az MME akciójához.

2005. október 1-2-án ismét madármegfigyelő napokat rendeznek Magyarországon. A BirdLife International kezdeményezésére1992-ben indított akció célja, hogy minél több emberrel megismertessék a madárvédelem jelentőségét, a madár- és természetvédő szervezetek tevékenységének fontosságát.

A programot Magyarországon a Birdlife International hazai tagszervezete, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezi. Az ország minden megyéjében és Budapesten is várják az érdeklődőket, akik a helyszín adottságaitól függően madármegfigyelő túrákon vehetnek részt, találkozhatnak az egyesület munkatársaival, és betekintést nyerhetnek a természetvédelmi tevékenység kulisszatitkaiba.

Mivel ez a program szerepel az országos környezetvédelmi jeles napok listáján is, az MME arra biztatja az iskolákat, baráti társaságokat, más környezetvédő szervezeteket, hogy önállóan is szervezzenek programot ezen a hétvégén. Töltsenek néhány kellemes órát a természetben, és mellesleg figyeljék meg a körülöttük lévő madarakat. Nem szükséges egész hétvégén, egész nap kint tartózkodni, elég csak egy órányi séta valamelyik tó partján, mezőn vagy erdőben.

Nagyon fontos azonban, hogy vasárnap, tehát október 2-án délután 16 óráig jelezzék az MME-nek, hogy milyen helyszínen és mennyien vettek részt ezen az eseményen. A rendezvény ugyanis egyben verseny is az országok között. Egész pontosan az alábbi adatokat kell beküldeni:
– a megfigyelés helyszíne,
– a résztvevők száma,
– a megfigyelt madarak összlétszáma,
– a három leggyakoribb madár neve és száma,
– ritka vagy érdekes madarak felbukkanása.

Természetesen az sem probléma, ha nem tudják meghatározni a madárfajokat. Ebben az esetben elég csak a látott madarakat számolni és a helyszín megnevezése, résztvevők száma mellett ezt az adatot beküldeni. Az adatokat az mme@mme.hu e-mail címen, az 1/275-6247-es telefonszámon, ill. az 1/275-6267-es faxon várják.

Magyarország ebben a versenyben eddig kiváló eredményeket ért el. Az európai országokat figyelembe véve, évek óta mindig az első három helyezett között vagyunk a látott madarak és a helyszínek számát tekintve. Mindez természetesen azt is jelenti, hogy hazánkban nagy az érdeklődés a madárvédelem iránt, egyre szélesedő társadalmi háttere van ennek a tevékenységnek.

Aki nyilvános programot szeretne szervezni e jeles nap alkalmából, az jelezze az egyesületnél, mert a www.mme.hu honlapon folyamatosan frissíteni fogják a helyszínek listáját. Szintén erről a honlapról letölthető lesz egy egyszerű kis plakát, amelyet a megfelelő adatokkal (helyszín, időpont) ki lehet egészíteni, és a/4-es vagy a/5-ös formátumban kinyomtatva lehet felhasználni.

Forrás:Magyar Madártani és Természetvédelmi Együttes

Hozzászólások

Ritkán látott bagolylepke a lápréten

Ritkán látott bagolylepke a lápréten

Szeretek a lápréteken bóklászni vagy csak egyszerűen végigsétálni rajtuk, ilyenkor a menta illatát lengeti a nyári szellő.

A hangyalesők lejtőinek titka

A hangyalesők lejtőinek titka

Mintha csak bombatölcsérek tarkítanák a tájat, úgy néz

Vulkáni helyzetjelentés

Vulkáni helyzetjelentés

A Kanári-szigetekhez tartozó La Palma területén 2021. szeptember 19-én kezdődött a vulkánkitörés. Az MTI fotói a szeptember 22-i állapotot mutatják

Különleges korallok a Fülöp-szigetek térségében

Különleges korallok a Fülöp-szigetek térségében

Az „óceán Amazonasára" bukkant egy nemzetközi kutatócsoport egy Fülöp-szigeteki tengerszorosban.

A virágillat a méhek elektromosságára adott válasz

A virágillat a méhek elektromosságára adott válasz

Egyes virágok a poszméhek látogatásakor, a méh érintését követően kezdenek egyre vonzóbban illatozni.

National Geographic 2021. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket