Hódokat telepítettek a Tisza-tavon

Az 1996 óta tartó telepítés során a WWF immár 186 egyedet engedett szabadon Magyarországon, és az állomány, amelyet a spontán bevándorlás is szaporít, immár eléri az 500 állatot. Az eurázsiai hód élőhelyének beszűkülése és a nagy mértékű vadászat nyomán a XX. századra, szinte egész Európából kipusztult. Magyarországon 1854-ben figyelték meg a legutolsó állatot. Egykori jelenlétüket földrajzi nevek is őrzik, mint Hódos Tó, Nagy-hódos vagy Hódmezővásárhely.

Visszatelepítésük a 90-es évek elején kezdődött meg a kontinensen. Magyarországon elsőként Európa egyik legnagyobb hullámtéri erdőségében, a gemenci erdőben indult újrahonosításuk.

Később a kiterjedt lápterületekkel rendelkező Hanságban, majd a Tisza vidékén engedtek szabadon hódokat. Spontán bevándorlás nyomán megjelentek az állatok a Szigetközben, a Rába mentén és a zalai mocsárvidéken is – mondta az igazgató.

Kiengedés előtt az állatokba egy apró chipet ültetnek a Fővárosi Állat- és Növénykert állatorvosai, így a későbbiekben, ha elhullott állatot találnak vagy befognak egyet, azonosítható lesz, a WWF telepítéséből származik-e, illetve pontosan hol és mikor engedték szabadon.

Sándor István, a Bükki Nemzeti Park a keddi események hangsúlyozta, hogy a Tisza hatalmas ártéri területein korábban gyakori állat volt a hód, azonban az elmúlt 100-150 év folyószabályozása nyomán elveszítette élőhelyét. Ugyanakkor az 1978 óta létező Tisza-tó ideális körülményeket biztosít számára, mert a gyakran kiáradó élő Tiszával szemben kevésbé szeszélyes az elárasztott terület vízjárása. A hódok legfőbb ellensége ugyanis az árvíz – mondta a környezetvédelmi szakember.

A most eleresztett állatokat Németországban, a Duna árterületén vadon fogták be. Az újratelepítés helyét tudományos vizsgálatok alapján választották ki. A hód egyébként védett állat. Nem vadászható, illetve az otthonaként kiszemelt vizes élőhelyek is védettek. Ez azt is jelenti, hogy megszűntek kipusztulásának okai.

Mit kell tudni a hódról?

Az eurázsiai hód (Castor fiber) valaha egész földrészünk folyó menti ligeterdeit benépesítette, ám a kíméletlen vadászat és élőhelyeinek megfogyatkozása miatt Európa legnagyobb részéről kipusztult. Mindössze néhány kisebb, elszigetelt, egymástól távol eső állomány maradt fenn.

Magyarországon a XIX. század közepén figyelték meg az utolsó példányokat, azután több mint egy évszázadra eltűnt hazánk faunájából. A hód legfőbb jellegzetessége a hatalmas fák kidöntésére is alkalmas narancssárga metszőfoga. Másik egyedülálló különlegessége lapos, pikkelyes farka, melyet úszáskor kormánylapátként használ, illetve ha megtámadják, ellenségei elriasztása céljából nagyokat csap vele a vízre. A szárazföldön esetlenül mozog, a vizet csak rövid időre és kis távolságra hagyja el. Éjszakai állat, így ritkán kerül szem elé, jelenlétéről főleg nyomai árulkodnak.

A hód környezetét kisebb-nagyobb gátak építésével tudatosan alakítja, hogy a megemelt vízszint révén észrevétlen maradjon a ragadozók elől. A gátépítés főként az eurázsiai hód észak-amerikai rokonára, a kanadai hódra jellemző. Az eurázsiai hód ritkán épít várat, általában a magas partfalba üregeket ás, és azokat használja lakhelyül. A kotorék vagy hódvár bejárata a víz alatt nyílik. A nőstény egy, esetleg két kölyköt hoz világra, melyek két évig a családban maradnak. A hód rágcsáló, a nyári hónapokban elsősorban lágyszárú növényeket fogyaszt, így semmi alapja sincs annak a hiedelemnek, hogy pusztítja a halállományt. Télire víz alatti készleteket gyűjt kotoréka bejáratánál.

Forrás: WWF Magyarország