Melinda, Vivien, Aranka2020. december 02., szerda
Természet

Valóban gyászolnak-e az elefántok?

2005.11.02.Admin
National Geographic Magyarország

Brit és kenyai kutatók a kenyai Amboseli Nemzeti Park elefántcsordái körében azt vizsgálták, hogy vajon mítosz vagy valóság, hogy az elefántoknak intenzív érzelmeik vannak, és képesek a halál értelmét is felfogni.

Afrikai elefántoknál viszont többször feljegyezték, hogy saját fajtársaik teteménél izgatottan viselkednek, és még a rég halott elefántok koponyájának és agyarának is nagy figyelmet szentelnek. Sőt, néha egész komoly szertartások is megfigyeltek körükben: az állatok csöndben köröztek elpusztult társuk körül. Előfordult az is, hogy levelekkel megpróbálták eltemetni a tetemet. Sok szakértők szerint minden jel arra utal, hogy az elefántoknak intenzív érzelmeik vannak, és felfogják a halál értelmét.

Más beszámolók szerint viszont csak mítosz, hogy az öreg elefántok elefánt-temetőbe vonulnak el, valamint az elpusztult egyedek iránt tanúsított érdeklődés is csak a szokatlan látványnak, az újdonságnak szól.

Hiánypótló kutatás

Bár jópár megfigyelés született, szisztematikusan korábban nem vizsgálták az elefántok és a gyász viszonyát. Ezt a hiányt pótolta Karen McComb, az angliai Sussex egyetem kutatója munkatársaival Kenyában az Amboseli Nemzeti Parkban.

A kutatók 19 vadon élő elefántcsoportot tanulmányoztak három kísérletben. Az első során azt vizsgálták, hogy az óriás növényevők az elhullott társuk koponyájának, agyarának vagy egy fadarabnak fordítanak-e több figyelmet.

A második kísérletben a csordák közelébe elefánt, bivaly és orrszarvú koponyákat helyeztek el: itt arra voltak kíváncsiak, hogy képes-e az állat megkülönböztetni a saját fajhoz tartozó koponyát az idegen fajokétól.

Végül a harmadik kísérlet során azt nézték, hogy egy, a közelmúltban elhunyt vezérnőstény koponyáját képes-e saját csordája megkülönböztetni két másik, nem rokon vezérnőstényétől.

Rejtélyes képességek

Az első kísérlet során az állatok egyértelműen több figyelmet szenteltek az elefánt maradványoknak, átlagosan hatszor tovább vizsgálgatták őket, mint a fadarabot.

Ugyancsak határozott érdeklődést tanúsítottak a saját fajuktól származó koponyák iránt: szagolgatták, ormányukkal tapogatták, és óvatosan lábukkal is hozzáértek. Átlagosan kétszer tovább vizsgálgatták őket, mint a bivaly és az orrszarvú koponyákat. Hogy hogyan képesek felismerni saját fajukat, arra egyelőre nincs magyarázat a kutatók körében sem.

A harmadik kísérletben három olyan elefántcsaládot figyeltek meg, amely nemrég vesztette el a családfőt. A hosszú életű, bonyolult társadalmi kapcsolatok szerint élő elefántoknál fontos, sok változást jelentő esemény a vezér nőstény halála. Az állatoknak három elefánt matriarcha koponyáját mutatták, akik a vizsgálat során határozottan nem ismerték fel saját rokonukat, nem tudtak különbséget tenni a csontok között.

Az emberen kívül csak igen kevés élőlény érdeklődik halottai iránt. A csimpánzok hosszú időn át furcsa, bonyolult módon viselkednek halott társuk mellett, de az oszlásnak induló tetemet elhagyják. A csimpánzokéhoz hasonló halottőrzést feljegyeztek medvék, antilopok, leopárdok és jávorszarvasok körében is. Az oroszlánok viszont legfeljebb kicsit szagolgatják és nyaldossák saját fajtájuk holttestét, aztán komótosan hozzálátnak megenni.

A kutatók a gyász és az empátia megjelenését a csimpánzok és az elefántok körében is relatíve nagy agyukkal, valamint a hosszú időre állandósuló, bonyolult társadalmi kapcsolatokkal magyarázzák.

Hozzászólások

Ön is szavazhat kedvenc természetfotójára

Ön is szavazhat kedvenc természetfotójára

A Londoni Természettudományi Múzeum által szervezett pályázat a természetfotók legrangosabb versenye.

Madarak fényben és árnyékban

Madarak fényben és árnyékban

Az Envirotis – Madarak fényben és árnyékban fotópályázat online díjátadójára került sor 2020 november végén.

Hódok segíthetnek megakadályozni a nagy áradásokat Angliában

Hódok segíthetnek megakadályozni a nagy áradásokat Angliában

Több mint négyszáz év után először épült hódgát a délnyugat-angliai Exmoor területén.

A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

A Hortobágyon téli szállásukra indultak a legelő állatok

Téli szállásukra indultak a legelő állatok 2020. november utolsó hétvégéjén a Hortobágyon - közölte a hírt Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. sajtóreferense az MTI-vel.

Visszatérnek a kék bálnák Déli-Georgia szigetéhez

Visszatérnek a kék bálnák Déli-Georgia szigetéhez

50 évvel a bálnavadászat megszüntetése után ismét kék bálnák járnak az antarktiszi sziget környezetében.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket