Paszkál, Ditmár, Rezeda2021. május 17., hétfő
Természet

Nem költözöm sehová!

2005.11.25.Admin
National Geographic Magyarország

Brit ornitológusok megfigyelése szerint egyre több költözőmadár tölti a telet Nagy-Britanniában ahelyett, hogy délre repülne.

A Brit Ornitológiai Szövetkezet megfigyelte, hogy évről évre egyre több – egyébként költözőmadár – telel át a szigetországban. Tavaly november és idén március között minden eddiginél nagyobb számú barátposzátát és csilpcsalpfüzikét figyeltek meg brit területeken, holott ezek a madarak normálisan Nyugat-Afrikában, otthonuktól 4000 mérföldnyire töltik a telet.

Érdekes, hogy a szigeten telelő barátposzáták nem azonosak azokkal, amelyek nyáron megfigyelhetők ott. Arról van szó, hogy a németországi barátposzáták közül néhányan egy genetikai defektus miatt nem délnek, hanem nyugatnak veszik útjukat, így egyenesen Nagy-Britanniába érkeznek. Régebben ezek az eltévedt madarak hamar elpusztultak a kemény télben, de ma a globális felmelegedés és a madárvédők gondoskodása miatt nagy százalékuk túléli a tévedést.

Ezek a barátposzáták tavasszal azután elsőként érkeznek vissza Németországba, lecsapnak a legjobb költőhelyekre, és sokkal előnyösebb körülmények között szaporodnak, mint Afrikában telelő társaik. Így a nyugatra irányuló genetikai mutáció gazdagon továbböröklődik, és egyre nagyobb arányúvá válik a német barátposzáták körében.

A csilpcsalpfüzikék esetében a mutáció lényege a vándorlási kedv elvesztése, az ellustulás. Ők nem eltévednek, hanem el sem indulnak, és a fent említett okok miatt ma már rájuk sem vár biztos halál a téli Britanniában. Az ornitológusok szerint ez a jelenség egyre gyakoribbá válik, és a jövőben várhatóan mind több énekesmadár tekint majd el a költözéstől.

Hozzászólások

125 éve nem látott bagolyra bukkantak

125 éve nem látott bagolyra bukkantak

Délkelet-Ázsiában, hegyi esőerdőkben él a borneói füleskuvik (Otus brookii), amelyet 1892-ben írtak le a tudomány számára.

Pirregő tücsökmadarak

Pirregő tücsökmadarak

A tücsökmadarak (Locustella spp.) nevüket jellegzetes pirregő hangjukról kapták, amely a tücsök hangjára hasonlít. Aki először hallja meg a nádi tücsökmadár énekét, első pillanatban valószínűleg rovarra gondol.

Nem mindennapi tények a békákról

Nem mindennapi tények a békákról

Vannak köztük halálos mérgűek, de kiváló szülők is, különös nevelési módszerekkel.

Segítheti-e a Föld mágneses tere a cápák tájékozódását?

Segítheti-e a Föld mágneses tere a cápák tájékozódását?

Számos cápafaj igen hosszú tengeri utat tesz olyan pontokra, amelyekhez semmiféle útjelző nem vezet, mégis igen pontosan odatalálnak.

Alig napi egy órát alszanak az elefántfókák

Alig napi egy órát alszanak az elefántfókák

Egy japán-amerikai kutatócsoport vizsgálta meg az

National Geographic 2021. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket