A nagy csimpánz-dilemma

A Viktória-tó közepén található Ngamba-sziget tulajdonképpen egy nagy árvaház: közel 40 csimpánz él itt. Kölyökként, fajtársaikhoz hasonlóan, végignézték, ahogy lemészárolták „családjukat”, hogy húsukat ínyenc falatként értékesítsék; miközben az életben hagyottak is piacra, állatkereskedőkhöz kerültek. Az elárvult fiatal állatok közül tízből kilenc az első hetekben elpusztul. A ngambai „lakóknak” szerencséjük volt a szerencsétlenségben: a rendőrség elkobozta az árusoktól és a szigeten létesített állatmenhelyre szállította az állatokat, ahol igyekeznek az igényeiknek megfelelő életmódot biztosítani számukra.

A csimpánz (Pan troglodytes) egykor Afrika teljes egyenlítői régiójában jellemző volt. Becslések szerint a 20. század elején állományuk mintegy 2 millió egyedet tett ki. Az otthonul szolgáló 25 államból négyben ma már egyáltalán nem fordul elő ez a faj, és a legoptimistább becslések szerint is számuk legfeljebb százezerre tehető. A csimpánzok nagy része szétszórtan, kis populációkban él, ami a beltenyészet miatt nem előnyös. Az orvvadászat mellett a legnagyobb fenyegetettség számukra az élőhelyeik, azaz az esőerdők pusztítása, irtása.

A trópusi erdővel borított Ngamba területe mintegy 40 hektár. Az első majom 1999-ben érkezett a szigetre, ma összesen 39-en vannak. Az állatok szinte mindegyike nagyon rossz állapotban, alultápláltan és sérülten kerül ide, de a legtöbbjük állapotát sikerül feljavítani. Eddig csak egy esetben fordult elő, hogy olyan rossz állapotban érkezett egy állat, hogy a kezelés ellenére 48 órán belül elpusztult –mondta el Gerald Muyingo, a menhely állatgondozója a német Spiegel internetes kiadásának.

A ngambai menhelyet a Chimpanzee Sanctuary & Wildlife Conservation Trust (CSWCT) tartja fenn, számos nemzetközi természetvédelmi szervezet, többek között a Jane Goodall Intézet támogatásával. A CSWCT elsődleges célja menedéket nyújtani a rászoruló csimpánzoknak. Ezen kívül fontosnak tartják a tájékoztatást, szemléletformálást, ennek érdekében rendszeresen fogadnak iskoláscsoportokat a szigeten. Végezetül a vadon élő csimpánzok védelmére is hangsúlyt helyeznek. Rendszeresen küldenek ki embereket az ugandai Kibale-esőerdőbe, hogy összeszedjék az orvvadászok által kihelyezett csapdákat, amelyekbe a csimpánzok könnyen beleakadhatnak és megsérülhetnek.

A negyedik, ritkábban hangoztatott cél, hogy a jövőben visszaengedjék a befogott csimpánzokat a természetbe. A ngambai esőerdő méretét tekintve legfeljebb két csimpánz eltartására elegendő, ezért az itteni állatokat naponta többször etetik és az estét ketrecekben töltik. Mivel igen szűk a hely, nem megengedhető az állatok szaporodása sem, így a faj védelme szempontjából gyakorlatilag elvesztek.

A szakemberek szerint a csimpánzok természetbe való visszailleszkedése ugyancsak nem zökkenőmentes. Richard Wrangham, a Makerere Egyetem munkatársának sikerült egy csimpánzt visszaszoktatni a természetes közösségébe, de három hét után a csimpánz egyre gyakrabban tűnt fel a közeli falvakban, és banánnal etette magát. Végül is meg kellett szakítani a visszaszoktatást, és a csimpánz Ngamba-ra került. „Ami pedig nem sikerült egy állattal, még nehezebben kivitelezhető egy egész csoporttal” –teszi hozzá Richard Ssuna, állatorvos, a CSWCT igazgató helyettese.

A visszatelepítésnél csak két nagyobb erdős terület jöhet számításba, de azok már „foglaltak”. Ha még egy csimpánzcsoportot helyeznénk ki oda, az óhatatlanul kemény csatákhoz vezetne a betelepítettek és az őshonosak között, és sok áldozattal járna.

Tovább nehezíti a visszatelepítést, hogy a fogságban felnőtt csimpánzok vad társaiktól eltérően nem félnek az embertől, sőt, igen gyakran agresszívek is velük, ezért a természetes élőhelyre költöztetésük csak az emberi településektől nagyon távol lehetséges. Ebben az esetben szinte kizárólag csak Kongó jöhet szóba, mivel a régióban csak ott találhatók hatalmas, félreeső erdőségek. Jelenleg Kongóban, a Conkouati-Douli rezervátum területén most is visszatelepítési program zajlik, ami egyelőre bíztató eredményekkel kecsegtet.

„Mielőtt bárhova csimpánzokat telepítünk vissza, feltétlenül meg kell vizsgálnunk a már ott élő populációt. Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy miközben visszatelepítünk öt egyedet, kipusztítunk öt őshonos állatot. Az is előfordulhat, hogy az így létrejövő állomány kevésbé lesz szaporodóképes. A visszatelepítés magában rejti azt a veszélyt, hogy látszólag jó megoldásnak tűnik, ugyanakkor a faj védelme szempontjából semmit sem használ. A ngambaihoz hasonló csoportok kitelepítése olyan környezetbe lenne ésszerű, ahol mára már teljesen eltűnt a csimpánzállomány, de természetesen ilyen helyekre is csak megfelelő körültekintéssel. Bár elsődleges cél a csimpánzok élőhelyeinek megőrzése, a ngambaihoz hasonló menhelyeknek igen fontos szerepük van a tájékoztatás és szemléletformálás terén; emellett pedig egyfajta génbank szerepet is betöltenek”- hangsúlyozza Richard Wrangham, a Makere Egyetem biológusa.