Luxushotel veterán ebeknek

Az izraeli hadsereg kutyái hamarosan ötcsillagos luxushotelben pihenhetik ki a katonai szolgálat fáradalmait.
A honvédelmi minisztérium egy hétezer négyzetméteres, 12 millió sékel – 549 millió forint – értékű területet biztosított a projekt részére. A tervek szerint minden katonaviselt ebnek egy hat négyzetméteres, járólapos, “étkezővel” és “fürdőszobával ellátott lakosztály dukál. A légkondicionálást és fűtést ugyan mellőzik, ám egy szép nagy parkot is kialakítanak, ahol a luxushotel vendégei kiadós sétákat tehetnek majd.
A kivitelezők arra is gondot fordítanak majd, hogy az ebek egyszerre “ülhessenek” asztalhoz, vagyis járulhassanak az etetőkhöz: e célt szolgálja az üdülőparadicsom területén kialakított élelmiszerraktár és konyha.
Az izraeli hadsereg kutyái nem érdemtelenül részesülnek mindeme luxusban, hiszen emberéleteket mentenek – sokszor a sajátjuk árán. Egy kiképzett katonai eb körülbelül ötezer dollárba, vagyis egymillió forintba kerül.