Bernadett, Simon, Zenkő2025. február 18., kedd
Természet

Nem kell mindig kaviár: tilos az export

National Geographic Magyarország

Genfben, a napokban tartott ENSZ CITES-konferencián betiltották a nem tenyészállományból származó kaviár exportját, méghozzá a tevékenység által leginkább veszélyeztetett tokfélék védelme érdekében.

Az elsősorban Nyugat-Európában ínyencfalatnak számító kaviár kinyeréséhez leginkább használt tokféléket a kihalás veszélye fenyegeti a túlhalászás miatt.

A CITES (Convention on International Trade in Endangered Species – Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről) jelenlegi döntése értelmében, 2006-ban csak a tenyésztett halak ikráját lehet nemzetközi kereskedelmi forgalomba hozni.

A 2006. évre előírt exporttilalmat mindaddig fenntartják, amíg a kaviárt és a tokfélékből készült egyéb termékeket exportáló országok nem tesznek lépéseket a fenntartható halászat irányába, ugyanis csak így biztosítható az állomány hosszú távú megőrzése – mondta David Morgan, a CITES vezetője.

A Kaszpi-tengerből származik a kaviár 90 százaléka

Az intézkedés a legnagyobb exportőröket – Iránt, Oroszországot, Kazahsztánt, Kínát és a kelet-európai országokat – érinti leginkább, mivel a tokfélék legjelentősebb élőhelye a Kaszpi- és a Fekete-tengerben, valamint az Amur és a Duna alsó szakaszán található.

A világ kaviártermeléséhez felhasznált tokfélék közel 90 százaléka a Kaszpi-tengerből származik. A 19. század végén Irán bérbe adta Oroszországnak a kaszpi-tengeri „kaviárkitermelés” jogát, így 1953-ig monopol helyzet alakult ki. Ma már Irán, Oroszország és Kazahsztán együtt osztoznak ezen a vezető piaci szerepen. Az orosz nemesség körében a kaviár régóta kedvelt csemege volt, de Európában csak 1917-es forradalom után a nyugatra menekült arisztokrácia, és nem utolsó sorban konzerválási technológia fejlődése révén terjedt el.

Az exporttilalom elsősorban a Kaszpi-tengeri állomány védelmét szolgálja. Kérdés, hogy ez mennyire oldja meg a problémát, ugyanis a CITES-nek nincs ellenőrzési joga, márpedig a csempészáru adja a kaviárkereskedelem nagy részét. A francia környezetvédelmi minisztérium adatai szerint Franciaország ellátása (Svájc után a kaviár második legnagyobb európai felvevőpiaca), 90 százalékban csempészáruval történik.

A feketekereskedelem a legfőbb veszélyforrás

A WWF szerint az elmúlt évtizedekben a tokfélék populációjának 70 százaléka eltűnt, ezért felvették a Washingtoni Egyezmény (más néven CITES) által védetté nyilvánított fajok közé, amely korlátozza a vadon élő fajok kereskedelmét.

Az egyezmény alapján 250 grammnál nagyobb mennyiség engedély nélkül nem hozható be az EU területére. Az illetékes ENSZ hatóság minden évben meghatározza az adott évi forgalomba hozható mennyiséget, amely 1998 és 2003 között 70 százalékkal csökkent. Az így keletkező rést a piac valószínűleg az illegális kereskedelemből pótolja. Az eddig felderített esetek alapján az elmúlt öt évben az EU piacára mintegy 12 tonna kaviár került az illegális kereskedelem útján. Várhatóan idén elkészül az az EU rendelet, amely 2006-tól kötelezi a tagállamokat az egységes cimkézés bevezetésére, ami segíthet az illegális termékek felderítésében.

A szakértők szerint a probléma gyökere valójában abban rejlik, hogy a Kaszpi-tenger vidékén élők havi átlagjövedelme 120 dollár. Ezzel szemben egy kilogramm Beluga-kaviár (legdrágább kaviárfajta) 7000 dollárt hoz a konyhára a halászoknak, ilyen körülmények között pedig nehéz a kvóták betartatása. A túlhalászás mellett az élőhelyek pusztulása is rontja a tokfélék túlélési esélyét.

Vörös és fekete
A kaviárnak két alapvető fajtája létezik: a lazacfélékből nyert vörös, és a tokhalfélékből fejtett fekete (mindkettőből számos színárnyalat van). Az ínyencek ma a vizából (tokhalféle) nyert Beluga-kaviárt tartják a legfinomabbnak, jelenleg ez a legdrágább kaviár a világon. Ezen kívül vannak más gyakrabban előforduló halfajok is, amelyek ikrája szintén ízletes, ilyen például a csuka, a folyami sügér, a dévérkeszeg vagy a ponty.

A szakirodalom szerint ahhoz, hogy a kaviárt a legjobb minőségben nyerjék ki a halból, az állatot élve kell felvágni, mert úgy vélik, halála után az ikrák megkeserednek. Mivel a kaviár nagyon hamar megromlik, a tartósításhoz szükséges sózás és csomagolás nem tarthat tovább negyed óránál. Mindezt plusz 2 és mínusz 2 fok közötti hőmérsékleten végzik.

Hozzászólások

Sétára csábít a vecsési Halmi-turján tanösvény

Sétára csábít a vecsési Halmi-turján tanösvény

Az agglomeráció települései, ipartelepei és raktárai közé beszorult nagybetűs Természetért és ezer év történelméért érdemes kiruccanni Vecsésre.

Rekordszámú túzokot figyeltek meg az Alföldön

Rekordszámú túzokot figyeltek meg az Alföldön

A világszerte veszélyeztetett fajnak jelentős állománya él Magyarországon, nagy része a Dévaványai-síkon.

Tizenötezer évig is élhetnek ezek a hatalmas állatok

Tizenötezer évig is élhetnek ezek a hatalmas állatok

Kizárólag az Antarktisz bizonyos területein találhatók meg, és egy embernél is nagyobbra nőhetnek.

Tizenhét éve nem látott állat tűnt fel Magyarországon

Tizenhét éve nem látott állat tűnt fel Magyarországon

Nem valószínű, hogy újra szem elé kerül a különleges madár.

Gyönyörű ragadozó madár tűnt fel az Alföldön

Gyönyörű ragadozó madár tűnt fel az Alföldön

A nemzeti park munkatársait is meglepte az állat.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket