Mély tisztelet az idős nőstény elefántnak

Egy nőstény elefántokból álló csordában kevés állat zaklatja a csoport legidősebb és legnagyobb tagját, mert tudják, nem fogja ezt eltűrni, állítja egy új tanulmány, mely szerint az életkor és a méret határozza meg a rangsorrendet a vadon élő nőstény elefántok között.
Az Animal Behavior legújabb számában publikált tanulmány először közöl több adatot a kifejlett, nőstény afrikai elefántok (Loxodonta africana) dominanciaviszonyairól és társas életéről.
Az emberek mérete az életkorral csökkenhet, nem így az elefántoké. – „A nőstény elefántok növekedése sosem áll le, így a kor és a méret szinte mindig összefügg” – állítja a kutatást vezető Elizabeth Archie, a washingtoni Nemzeti Állatkert Genetikai Részlegének doktori ösztöndíjasa.
A nőstény elefántoknak két félelmetes fegyverük van: az agyaruk és a hatalmas testméretük. Noha az elefántok képesek súlyos, akár halálos sérülést okozni egymásnak, ilyesmi szinte sosem fordul elő, mert a fiatalabb, kisebb elefántok hamar megtanulják, hogy ne szálljanak szembe a csoport domináns nőstényével.
„Az egyértelmű rangsorrend valószínűleg csökkenti a sérülés esélyeit” – mondja Archie. – „Például, ha két nőstény elefánt ugyanarról a faágról akar kérget enni, az alárendelt elefánt egyszerűen visszavonul, mert tudja, hogy ha összetűzésre kerülne sor a másikkal, akkor veszítene.”
Veszekedő anyák és lányok
Archie és munkatársai a kenyai Amboseli Nemzeti Parkban és a tanzániai Tarangire Nemzeti Parkban gyűjtötték viselkedési adataikat szabadon kószáló nőstény elefántokról, két különálló tanulmány folyamán, összesen 12 év alatt.
Bár az elefántok látszólag egyenlő mértékben hozzáférhetnének az erőforrásokhoz, amelyek jelen esetben bőségesek és szélesen terítettek, a kutatók úgy vélik, a hierarchiák azért alakultak ki, mert az állatok összevesztek a kívánatos dagonyázó helyeken, ásványi forrásokon, vakaródzó fákon és a minőségi ennivalón, amilyen például a zsenge fakéreg vagy pálmavirág.
Noha a megfigyelt elefántok időnként megtámadják, kergetik vagy lökdösik egymást, leghevesebb agresszív viselkedésüket a nem rokon betolakodóknak tartogatják. Ilyenkor a nősténycsoport összefog, hogy megvédjék egymást.
Összességében azonban a legtöbb veszekedés az anyák és lányaik között fordul elő.
„Az elefántanyák és a lányaik együtt maradnak ugyanabban a csoportban, és gyakran csak pár méter választja el őket egymástól” – mondja Archie. – Úgy gondoljuk, hogy ez a nagyfokú fizikai közelség a fő oka annak, amiért az anya és lányai közt oly gyakori a nézeteltérés. Mint egyik kollégám megjegyezte: ’Mi is veszekednénk, ha még mindig az anyánkkal kéne együtt élnünk.’”
Az emberekkel való hasonlóság azonban még nem ér itt véget. Az elefántok is szoros társas kapcsolatokat alakítanak ki, amelyek egész életükön át fennmaradnak. Ezek a kapcsolatok túlterjedhetnek a családcsoportokon, több száz más egyedet is magukban foglalhatnak.
Sok ember az életkort a bölcsességgel társítja, így vannak ezzel az elefántok is. Úgy tűnik számukra is „az idősebbek az ökológiai és a társadalmi tudás letéteményesei”.