Csonttollú és fenyőrigó invázió!

A megszokottnál jóval több madár érkezett Magyarországra a kontinens északi részén uralkodó hosszú, kemény tél miatt; a leggyakoribb vendég a csonttollú és a fenyőrigó - nyilatkozta Kókay Bence, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársa.
Különlegességnek számít, hogy az ebben az időszakban általában Finnország déli részén tartózkodó csonttollúak ebben az évben is megjelentek Magyarországon – közölte Kókay Bence madarász. A nálunk igen ritka madár általában 5-10 évenként szokott itt telelni, de most már két éve visszatérő vendéggé vált.
A főként Debrecen környékén megfigyelt csonttollú legfeltűnőbb ismertetőjegyei a bóbitája, illetve a farka végén található feltűnő citromsárga szalag, és a szárnyán lévő piros, sárga foltok – mondta a madarász.
Ezen a télen jóval nagyobb létszámban fordul elő, és akár több ezres csapatokban kutat táplálék után a fenyőrigó. A hátán és fején barna, a farka felett szürke és az oldalán narancsos színű madár Magyarországon csak kis számban fészkel, telenként az északi rokonok megjelenésével szokott bővülni a létszám.
Fenyőrigó
Az ornitológus elmondta, hogy ezen a télen háromszor annyi fenyőrigó érkezett Észak-Oroszországból a fagyos idő és a táplálékhiány miatt, mint általában. A madárrajokat nemcsak erdei környezetben, hanem a városi parkokban is lehet látni. Kedvenc eledelük a fákon található bogyós termés. Budapesten gyakori látogatói a Margit-sziget fáinak, és a Népligetben is előfordulnak. Szeretik a gyümölcsöt, és a konyhai hulladék is megfelel, de a magvakat elkerülik, mivel a lágyevők közé tartoznak – mondta.
A madarász szerint a Magyarországon telelő madarak “jól nevelt vendégek”, nem eszik el hazai társaik elől az élelmet, együttműködő táplálékszerzők és nem szorítják ki élőhelyeikről társaikat. A vendégeskedő madarak március, április táján indulnak vissza költőhelyükre. A biológus szerint a globális klímaváltozás hosszabb távú hatásaként, ridegebb telek esetén, egyre több faj fog nagyobb számban Magyarországon telelni, illetve később vonul majd vissza költőhelyére.