Páratlan mélytengeri koralltelepek a Földközi-tengeren

Három, ökológiai szempontból kiemelkedően fontos mélytengeri területet helyeztek védelem alá a napokban Olaszország, Ciprus és Egyiptom tengeri területén.

Az Olaszországhoz tartozó, Ion-tengerben lévő Capo Santa Maria di Leuca korallzátony jelentősége, hogy itt megtalálható a térségben igen ritka fehér korall (Lophelia pertus). A másik két terület a Nílus deltája előtt, valamint Ciprustól délre húzódik, ez utóbbi neve Eratosthenes-hegy, számos ritka korallfajjal.

„A mélytengeri korallok védelme hosszútávon egyaránt kedvez az ökoszisztémának és a halászatnak. A fenékhálós módszer igen elterjedt az Észak-Atlanti-óceánon tevékenykedő halászflották körében, ahol így hatalmas pusztítást végeznek. Nem hagyhatjuk, hogy a Földközi-tengeren is ez történjen”- nyilatkozta a nemzetközi hírügynökségeknek Sergi Tudela, a WWF mediterrán térségi halászat programjának vezetője.

Nagy mélységben, napfénytől elzártan képződnek

A mélytengeri vagy hidegvízi korallok trópusi társaikkal ellentétben kevésbé fajgazdagok. A mélytengeri korallok 50 és 2000 méter között, 5-12 Celsius fokos hőmérsékleti tartományban élnek. A leggyakoribb faj a fehérkorall (Lophelia pertus), amely legnagyobb számban az Atlanti-óceán északkeleti térségében fordul elő. Nagy kiterjedésű telepei 300-800 méter mélységben találhatók, ahol a Madrepora oculata és a Desmophyllumcristagalli fajok is gyakran fellelhetők.

A Földközi-tengerben található mélyvízi koralltelepek nagy része jégkorszaki maradvány. A jégkorszak idején a tengervíz alacsony hőmérséklete és a jobb tápanyagellátás kedvezett a hidegvízi korallok elterjedésének. A jégkorszak után beköszönő melegebb, táplálékszegény időszak hatására viszont a Földközi-tengerben megindult a hidegvízi korallok visszaszorulása, a koralltelepek betemetődése és pusztulása. Ebben a folyamatban főleg az utóbbi évtizedek antropogén hatásai sem elhanyagolhatóak.

A fenékhálós halászat a legfőbb veszélyforrás

Bár a GFCM (General Fisheries Commission for the Mediterranean) tavaly év elején hozott döntése tiltja az ezer méternél mélyebb területeken a fenékhálóval történő halászatot, ennek ellenére mégis gyakori a szabálysértés. Ráadásul az ezer méter feletti, de még mélytengeri régiónak számító vizeken továbbra is megengedett ez az eljárás.

A fenékhálóval történő halászat a tengerfenékhez közeli élővilágot fenyegető egyik legnagyobb veszély, ugyanis a hálók teljesen elpusztítják a mélytengeri fajoknak (pl. garnéla) otthont nyújtó hideg vízi korallzátonyokat. A halászaton kívül a legfőbb emberhez köthető veszélyforrás a tengerbe kerülő hulladék, valamint az olajkitermelésből és a szárazföldről bemosódó számtalan vegyszer.

A mélytengeri halászat viszonylag új, a 20. század közepe óta népszerű eljárás, amely a sekélytengeri halállomány visszaszorulásával és a mélytengeri régiókban élő garnélarák iránti piaci kereslet növekedésével terjedt el. A mélytengeri halászat rövid múltja ellenére is számos fajt veszélyeztetett helyzetbe sodort a túlhalászás miatt: ilyen például a vörös sügér (Sebastes spp.), a pisze- vagy kerekorrú gránátoshal (Coryphaenoides rupestris) és a csillagszemű hal (Hoplostethus atlanticus)