A hideggel nő meg az étvágy

A víz alatt halászó kárókatona legnagyobb számban a mérsékelt és meleg égövben található, ugyanis ott kitűnő lehetőség van a „szárítkozásra”. Kutatók azt vizsgálták, hogy az ehhez képest zord körülmények ellenére, mégis hogyan élnek túl a grönlandi populációk.
A kárókatona halászatból él. Egy-egy finom falatért akár 10 méteres mélységig is lebukik a víz alá. A többi víz alatt halászó madárral ellentétben tolluk nem vízvisszatartó, vagyis a víz behatol a tollazatuk alá, mivel így a levegő kiszorításával nem kell akkora ellenállást leküzdeniük merüléskor, mint például a búbos vöcsöknek vagy a nagy bukónak. Ez viszont azzal jár, hogy merüléskor sokat veszítenek testük hőjéből.
A kárókatonának a felszínre jutva feltétlenül szükséges, hogy kitárt szárnyakkal a szélben mindig megszárítsa a tollazatát. Nem csoda hát, hogy a legnagyobb elterjedésük a meleg égövben található. A kárókatona (Phalacrocoras carbo) viszont, amely nálunk folyók, tavak környékén él, északon is nagy számban előfordul.
Különösen Grönland partjainál tűnik ez bátor vállalkozásnak. Hogy sikerül átvészelniük az arktikus telet, ilyen körülmények között? – ez vizsgálta David Gremillet, a strassburgi Centre National de la Recherche Scientifique munkatársa, és Anthony Woakes, a University of Birmingham kutatója. A kutatás során mérőműszert építettek be tíz madár hasüregébe, amely a hőmérsékletet és szívritmust mérte.
Szokatlan stratégia
A kárókatonánál hiányzik a szigetelő zsírréteg, ami megvédené a hőveszteségtől, ezért nem engedhet meg magának hosszú pihenőidőt. A kutatók a Journal of Experimental Biology című lapban beszámoltak arról, hogy megfigyeléseik szerint a madarak a leghidegebb napokon is szorgosan halásznak, így naponta összesen 1-2 órát is eltöltenek a víz alatt. A sarki tél idején ezek a madarak kétszer akkora étvággyal táplálkoznak, mint melegebb égövi társaik, mert a hideg ellenére sem lassul le az anyagcsere folyamatuk.
A testhőmérsékletük 40 Celsius fok körül alakul, csak merüléskor csökken 1-3 fokkal, ami egyrészt a kívülről hűtő víznek valamint a belülről hűtő tápláléknak tulajdonítható. Ezt a hőmérsékletkülönbséget nem olyan könnyű kompenzálni. Ennek ellenére a grönlandi kárókatonák „ragaszkodnak” az élőhelyükhöz, még ha fizikai képességük határáig kell is elmenniük.