Dömötör, Armand, Örs2020. október 26., hétfő
Természet

Ámor nyilával termékenyebb a csiga

National Geographic Magyarország

Kanadai kutatók szellemes kísérlettel igazolták, hogy a csigák párzás közben alkalmazott, nyálkával borított mésztüskéje, amit Ámor nyilának is neveznek, megduplázza a fogantatás esélyét.

A kerti barnacsiga (Cantareus aspersus) testének jobb oldalán, sok más puhatestű fajhoz hasonlóan mésztüskét visel, melynek közelében nyálkatermelő mirigy helyezkedik el. Ezt a szerelemtüskének illetve Ámor nyilának is nevezett tüskét párzás során partnere testébe döfi az éppen hímszerepet játszó csiga.

A barnacsigák ugyanis hímnősek, azaz minden egyes egyed képes megtermékenyülni és megtermékenyíteni egyaránt. Saját magával azonban nem képes párosodni, mindenképpen partner kell hozzá. A párzás során egyértelműen meghatározott, hogy melyik csiga a nőstény, és melyik a hím az adott felállásban.

Tehát mindig az aktuális hímszereplő szúrja nyálkával borított tüskéjét a másikba. Ennek a szerepe azonban mindeddig ismeretlen volt. A montreali McGill Egyetem kutatói Robert Chase vezetésével érdekes kísérletet végeztek a tüskedöfés funkciójának felderítésére.

Letörve

38 nőstény (szerepet játszó) kerti barnacsigát fejenként két-két hímmel pároztattak. Mindegyik hím mésztüskéjét eltávolították – ennek visszanövése egy hetet vesz igénybe. A nőstények testébe az egyik hímmel való párzás előtt sóoldatot injekcióztak, a másikkal való párzás előtt pedig azt a nyálkát, ami normál körülmények között a mésztüskét borítja.

A kutatók az utódok genetikai elemzésével megállapították, hogy a nyálkainjekciót követően párzó hímek kétszer gyakrabban termékenyítették meg a nőstényt, mint a sóoldat befecskendezése után közösülők. Ez az eredmény független volt az injekciók beadásának és a párzásnak a sorrendjétől.

A barnacsiga testébe kerülő spermiumot számos enzim támadja meg, így csak nagyon kevés hímivarsejt éli túl a párzást, és igen kicsi a megtermékenyülés esélye. A mésztüskét borító nyálka egyes kivezetőcsövek összehúzódását hozza létre, így a nőstény szerepét játszó csigában kevesebb enzim szabadul fel, és több spermium képes eljutni rendeltetési helyére. Az azonban, hogy milyen hatóanyagot tartalmaz ez a csodanyálka, továbbra is rejtély.

Hozzászólások

Gyarapodik a galápagosi pingvinek és kormoránok száma

Gyarapodik a galápagosi pingvinek és kormoránok száma

Rekord emelkedést mutat a két madárfaj létszáma a nemrégiben elvégzett átfogó felmérés alapján.

A Kányavári-sziget hídja

A Kányavári-sziget hídja

A kis-balatoni Kányavári-szigetre ezen az igazán különleges vonalvezetésű, szép ívű, faszerkezetű hídon lehet eljutni.

Somoskő vára

Somoskő vára

A magyar-szlovák határon található a 13. század második felében épült vár, mely több gazdát is cserélt. A Rákóczi-szabadságharc után csak romlott az állapota, míg 1970-ben kezdték el a felújítását.

Felfújható dingóriasztók

Felfújható dingóriasztók

Az emberszerű figurákat leginkább üzletek előtti figyelemfelkeltőként ismerhetjük, nemrégiben azonban új értelmet nyert a létük.

Mesebeli palota

Mesebeli palota

Kis patak, vízesés, tó és a csodás Palotaszálló. Mindez a Bükkben, Lillafüreden található.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket