Írisz, az Állatkert új tevecsikója

Megszületett Írisz, az Állatkert legifjabb kétpúpú tevéje. A pénteken világra jött tevecsikót immár a közönség is láthatja, egyelőre egy elkülönített kifutóban. A nagyobbik tevekifutóba – ahol az apa, és egy másik nőstény él – várhatóan néhány nap, esetleg egy-két hét múlva engedik át a gondozók az anyaállattal együtt.
Ismét bővült a tevék létszáma a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az Ingrid nevű tevekanca ugyanis még péntek reggel egy nőstény tevecsikónak adott életet. A jövevényt Írisznek keresztelték az állatgondozók, hiszen az utód nevének hagyományosan ugyanazzal a betűvel kell kezdődnie, mint amilyennel az anyaállaté is kezdődik. Ráadásul Írisz napja egy nappal a kicsi születése után következett.
Írisz igazi budapesti család sarja, ugyanis szülei mindketten a Fővárosi Állat- és Növénykertben látták meg a napvilágot: Ingrid, még 1999 márciusában, Juszuf pedig 1994 márciusában született. Ráadásul az egyik nagymama, Johanna is budapesti volt (méghozzá 1976 márciusi), a dédnagymamák egyike pedig szerepelt az „Egri csillagok” című színes, szélesvásznú magyar filmben. A születési adatokból látható, hogy a márciusi ellés szerfelett gyakori az állatkerti kétpúpú tevéknél. A tavalyi, azóta már más állatkertbe került tevecsikó is a tavasz első hónapjában jött a világra.
A tevék 440 napig vemhesek, és a tevecsikók 35-40 kg-os testtömeggel jönnek a világra. Féléves korukra már meghaladják a 100 kg-ot, és legkésőbb kilenc hónapos korukig vesznek magukhoz anyatejet, noha már 4-5 hónaposan megpróbálkoznak a szilárd táplálékkal is. Kifejlett méretüket ötéves korukra érik el.
A kis Írisz jelenleg egy elkülönített kifutóban látható az anyjával együtt. A közönség itt már most láthatja, bár jelenleg még távolabb van a látogatóktól. Az állat fejlődésétől függően néhány nap, esetleg egy-két hét múlva fogják őket átengedni a nagyobbik tevekifutóba, ahol a kicsi apja, valamint egy másik nőstény látható.
![]() |
| ![]() |
Forrás: Budapesti Növény- és Állatkert
Fotók: Bagosi Zoltán