Az alpesi barnamedve térhódítása

Az Alpokban már igen korán – február végén – előbújtak az első barnamedvék (Ursus arctos) barlangjaikból. A WWF barnamedve-programjáért felelős Georg Rauer nyomok után kutat a terepen, ugyanis tavaly ősszel egy turista anyamedvét látott fiatal bocsokkal Stájerország és Felső-Ausztria határvidékén, de ezt azóta még nem erősítették meg.

A 18. században még nagy számban előforduló barnamedve mára már – a települések terjeszkedése, az élőhelyek utakkal való felszabdalása és a kíméletlen vadászat következtében – veszélyeztetetté vált. A faj fennmaradásához nem elég az állomány növekedése, hanem a vándorláshoz és a táplálkozáshoz szükség van nagy, összefüggő, zavartalan élőhelyre is.

Nemzetközi összefogással a faj védelméért

Az alpesi populációból az osztrák állományt a becslések szerint alig húsz egyed alkotja a Dachstein- és az Ötscher-hegység közötti területen; valamint él még néhány egyed a karintiai tartományban is, amely a jóval nagyobb szlovéniai populációból vándorolt át. A szakértők szerint nélkülözhetetlen a szlovéniai populációval való keveredés, különben a beltenyészet veszélye fenyegetné az osztrák állományt. Ezért a zöld folyosók kialakítása és fenntartása a két állomány között a jövőben igen fontos feladat.

A barnamedve alpesi állományának megerősödése csak nemzetközi összefogással érhető el, amelyre az első lépések már megindultak; ebben kulcsfontosságú szerepet játszanak azok az országok, amelyekből a betelepítés történik – hangsúlyozta Rauer. Ez egy több évtizede és még több évtizedig tartó folyamat.

Svájcban például az elmúlt években már újra felbukkant a barnamedve, de még nincs állandó állománya, csak a szomszédos területekről „átkószáló” egyedek fordulnak elő.

A barnamedve legkiterjedtebb állománya Szlovéniában él. Az első világháború előtt ez a populáció is mélypontra jutott, akkor csak alig 30-40 egyedet tett ki. Miután 1935-ben az ország déli-délkeleti területén védelem alá helyezték, majd 1953-ban az egész országban vadászati tilalom alá került a faj, a szlovéniai állomány mérete mára mintegy 300 egyedre nőtt. A szlovén és a horvát területen élő barnamedve valójában a dinári populációhoz tartozik, amely egészen Görögországig húzódik, és összesen mintegy 2800 egyedet tesz ki.

A legendás Ötsche: az osztrák medvék ősatyja

A szlovén és horvát állomány növekedésének hatására egyre gyakrabban tűnt fel a barnamedve Ausztriában is. 1972-ben kóborolt át az új élőhelyéről – az Ötsche-hegységről – csak „Ötsche”-nek nevezett medve. A szülőhelyétől 250 kilométerre vándorolt Ötsche megjelenését egyfajta pozitív előjelnek tekintették a szakemberek, és 1989-ben megkezdődött a területre való szervezett betelepítés.

Az első betelepített medvét Horvátországból hozták és a Mira nevet kapta. Ötsche és Mira első utódai 1991-ben születtek. A betelepítés eredményeként jelenleg Ausztriában 25-30 egyed él, bár az utóbbi időben stagnálás figyelhető meg a populációban.

Olaszországban Trentino (Friau) területén maradt fenn az utolsó alpesi barnamedve állomány. Habár a 20. század vége felé a kihalás szélére került ez a populáció is, de az 1999. és 2002. között Szlovéniából betelepített hét nősténnyel és három hímmel biztosítani tudták a populáció megerősödését. A jelenlegi, fokozatosan növekvő állományt 18-20 egyedre becsülik.

Szlovéniában a vadászat is megengedett

A szlovéniai és horvátországi populáció életképes, és elegendő utánpótlást „termel ki”. Szlovéniában, 2002-ben területileg két elkülönülő medve programot fogadtak el: eszerint az ország déli részén teljes védelem alatt áll a faj, északon az Alpok átmeneti régiójában viszont a szarvasmarha-tenyésztés előnyt élvez velük szemben. Mivel az északi medvék rendszeresen komoly kárt tesznek a legeltetett állatállományban, a kormány engedélyezte a fokozott vadászatot.

Ennek hatására a 2002/2003. évi szezonban 108 medvét lőttek ki, kétszer annyit, mint a korábbi években. Az intézkedés nemzetközi felháborodást váltott ki, melynek hatására és nem utolsó sorban az EU-csatlakozás következtében a vadászati kvótát mára évi hatvanra csökkentették, további kilövést csak közvetlen veszély és magas kártétel esetén engedélyeznek.

A rejtőzködő állat nyomkövetése A barnamedve visszahúzódó állat, így a kutatóknak ritkán van alkalmuk „szemtől-szemben” tanulmányozni, ezért leginkább a maga után hagyott nyomok vizsgálatára hagyatkoznak. A barnamedve elsősorban növényevő, viszont szervezete igen rosszul bontja le a növényi anyagokat, így az étrendje könnyen tanulmányozható a hátrahagyott ürülékben. (A húsfogyasztás ezzel a módszerrel már nehezebben követhető nyomon.) A genetikai vizsgálatnak alávetett szőr számos tényezőt elárul a kutatóknak. A medveszőrhöz leginkább úgy jutnak hozzá, hogy az állatnak csemegét függesztenek ki, amely mellett szögesdrótot állítanak fel úgy, hogy az állat ne tudja elkerülni, így a dróton mindenképp fennakad némi „vizsgálati alapanyag”.