Új fotó az „élő kövületről”

A patkánymókus egy olyan családba tartozik, amelyről korábban úgy vélték, 11 millió éve kihalt. A Laosz erdeiben élő emlőst 2005-ben fedezték fel újra, most pedig kiderült, hogy valószínűleg sokkal elterjedtebb, mint ahogy eddig gondolták.
A helyiek által kha-nyou-nak nevezett emlős 2005-ben került az újságok címlapjára, amikor biológusok kijelentették, fölfedeztek egy vadonatúj fajt, amelynek a laoszi sziklapatkány becenevet adták. A Vadvédelmi Szövetség (Wildlife Conservation Society – WCS) munkatársai a távol-keleti ország egyik piacán találkoztak az ismeretlen fajjal.
A londoni Természettudományos Múzeum vizsgálatai később kiderítették, hogy a hosszú bajszú rágcsáló egyáltalán nem új faj, hanem egy olyan család (Diatomyidae) egyetlen túlélője, amelynek tagjait 11 millió éve tűntek el a Föld színéről.
Az állatról, amelynek pofája olyan, mint a patkányé, farka pedig bozontos, mint a mókusé, a WCS természetvédői most úgy vélik, hogy valószínűleg elterjedtebb lehet, mint ahogy eddig gondolták. A környezetvédők ugyanis az elmúlt hetekben Laosz piacain több egyedet is lefotóztak.
A biológusok a patkánymókus vadon élő példányával eddig még nem találkoztak, csak a bennszülött vadászok által elejtett egyedek alapján ismerik az állatot. Így egyelőre az állományuk méretéről és veszélyeztetettségük mértékéről sincsenek információk.