Lóránt, Loránd, Pál2021. január 15., péntek
Természet

Mocsári teknős bemutató napok az ország több pontján

National Geographic Magyarország

A WWF Magyarország és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület mocsári teknős bemutató napokat szervez májusban Budapesten, a Naplás-tónál, a Dráva mellett Őrtilosnál és a Kiskunsági Nemzeti Parkban Kunpeszéren, melyre várják az érdeklődők jelentkezését.

A terepi bemutatók kiváló lehetőséget teremtenek hazánk egyetlen vadon élő teknősfajának és élőhelyének megismerésére. Májusban nyolc napon is csatlakozhatnak a természetbarátok a WWF és az MME szakembereihez, akik segítenek bepillantást nyerni a természetvédelmi oltalom alatt álló mocsári teknős életébe.

A WWF Magyarország 2002-ben indította Mocsári Teknős Védelmi Programját, melynek célja, hogy hosszú távra biztosítsa a faj hazai fennmaradását. Ennek érdekében önkéntesek bevonásával először országos élőhely-térképezés kezdődött, majd szakértők bevonásával fajvédelmi terv készült.

A Budapest XVI. kerületében található Naplás-tó a Mocsári Teknős Védelmi Program mintaterülete. Igen értékes vizes élőhely, de mivel a főváros határában található, rendkívül erősek az emberi hatások. Az Őrtilosnál élő mocsári teknősök a Duna-Dráva Nemzeti Park, a kunpeszéri egyedek a Kiskunsági Nemzeti Park hüllőfaunáját gazdagítják. A bemutatók további két helyszínen (Dömsöd és Csömör) ősszel folytatódnak.

A bemutatókon való részvétel ingyenes, de a szervezők csak korlátozott számú jelentkezőt tudnak fogadni, ezért kérik, hogy az érdeklődők időben jelentkezzenek a szervezeteknél.

Helyszínek és időpontok:

  • Őrtilos – 2006. május 8., 9.,
  • Kunpeszér – 2006. május 10., .
  • Budapest, Naplás-tó – 2006. május 10., 18., 19., 25., 26.

  • Hozzászólások

    Megfejtették a galápagosi gazdag élővilág egyik titkát

    Megfejtették a galápagosi gazdag élővilág egyik titkát

    A kutatók egy ideje tudják, hogy a víz helyi mozgásai kulcsfontosságúak a Galápagos-szigetek számára, az áramlásokat irányító faktorokat viszont eddig nem ismerték.

    Kerítések keserítik meg a vándorló állatok életét

    Kerítések keserítik meg a vándorló állatok életét

    Évente több ezer villásszarvú antilop és öszvérszarvas kerekedik fel a Green River medencéjében, hogy elérjék nyári szálláshelyüket.

    Gondoskodás urbánus társbérlőinkről a téli időszakban

    Gondoskodás urbánus társbérlőinkről a téli időszakban

    Városlakó emberként észrevesszük, hogy több társbérlő is megjelenik körülöttünk, különösen a téli időszakban. A városi vadvilág alkalmazkodik, gyakran hasznot is húz a települések közelségéből.

    A cigánycsuk lett a 2021-es év madara

    A cigánycsuk lett a 2021-es év madara

    A cigánycsukot (Saxicola rubicola) választotta egy tavalyi internetes szavazáson a lakosság a a 2021-es év madarának.

    Ételmaradékok segíthették a kutya háziasítását

    Ételmaradékok segíthették a kutya háziasítását

    Hogyan lehetséges, hogy az emberek végül háziasították a hasonló prédákra vadászó ragadozókat?

    National Geographic 2021. januári címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    11 160 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket