Emőke, Botond, Ottó, Kartal2025. március 23., vasárnap
Természet

Tizenhatezer fölé emelkedett a veszélyeztetett fajok száma

National Geographic Magyarország

Az IUCN veszélyeztetett fajokra vonatkozó, napokban közreadott 2006. évi Vörös Listáján mintegy tizenhatezer faj szerepel, köztük olyan ismert és „népszerű” fajok, mint a jegesmedve vagy a víziló. Ugyanakkor a tanulmány a védelmi intézkedéseknek köszönhető pozitív eredményekről is beszámol.

Az IUCN (World Conservation Union – Természetvédelmi Világszövetség) legújabb tanulmánya szerint a veszélyeztetett fajok száma az elmúlt két év során mintegy ezerrel, 16119-re nőtt. A hivatalosan kihaltnak nyilvánított fajok száma jelenleg 784, további 65 pedig csak fogságban él. A fenti számok azt jelentik, hogy minden harmadik kétéltű, minden nyolcadik madár, minden negyedik emlős, valamint a tűlevelű fák negyede veszélyeztetett.

„Az IUCN adatai egyértelműen mutatják, hogy nő a fajok kihalási üteme, és rohamosan csökken a biodiverzitás. A tendencia megállítása nem lehetetlen – mint ahogy azt több sikeres helyi projekt is bebizonyította – viszont erre csak a társadalom szélesebb körének bevonásával van lehetőség. A biodiverzitás megőrzése nem csak a környezetvédők, hanem mindenkinek a feladata” – mondta Achim Steiner, az IUCN igazgatója.

A sarkvidéktől a Szaharáig

A jegesmedve (Ursus maritimus) az egyik legláthatóbb áldozata a globális klímaváltozásnak, aminek hatása a sarkvidéki területeken fokozottan érvényesül. A prognózisok szerint ebben a régióban a következő ötven-száz év során mintegy felére csökkenhet, vagy akár teljesen el is tűnhet a nyári jégtakaró. Mivel a jegesmedvék életmódja szorosan kötődik a tengeri jéghez, a felmelegedés révén az állomány akár harminc százalékkal is csökkenhet a következő fél évszázad során.

Az emberiség túl nagy ökológiai lábnyoma még a látszólag érintetlen, vagyis a sűrűn lakott régióktól távol eső területekre is kihat. A sivatagos, félsivatagos területek élővilága bár a legritkább, ugyanakkor a legveszélyeztetettebb fajokat foglalja magában, amelyek eltűnése szinte észrevétlenül történik. A Szaharában élő dám gazella (Gazella dama) populációja, amely már a 2004. évi Vörös Listán is szerepelt, az elmúlt tíz év során mintegy nyolcvan százalékkal csökkent az ellenőrizetlen vadászat miatt, így a faj már a fokozottan veszélyeztetett kategóriába került.

A túlhalászás miatt a természetvédelmi szervezet szerint számos tengeri faj, többek között a cápa- és rájafélék húsz százaléka veszélyeztetetté vált, mivel igen lassan szaporodó, regenerálódó fajokról van szó. A mostani jelentés az angyal cápát (Squatina squatina) az Északi-tengeren kihaltnak, világviszonylatban pedig fokozottan veszélyeztetettnek nyilvánította. Ez csak a jéghegy csúcsa – hangsúlyozzák a szakértők, ugyanis a nyíltvizek felé egyre inkább eltolódó halászat, és az alkalmazott technológiák (pl. megengedettnél sűrűbb háló) fokozódó nyomást jelentenek a mélytengeri élővilágra.

A trópusi területeken élő vízilovat most először sorolták a veszélyeztetett fajok közé, mivel az utóbbi időben a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő állomány drasztikus csökkenésnek indult. Ennek legfőbb oka, hogy az országban – több afrikai országhoz hasonlóan – a bizonytalan politikai helyzet miatt a vadászat valamint a természetes élőhelyek kiirtása (pl. fakitermelés) ellenőrizetlenné vált.

Az európai és hazánkban is ismert fajok közül a nagy goda (Limosa Limosa) és a haris (Crex crex) szintén felkerült az IUCN listájára, melynek oka a két faj élőhelyéül szolgáló vizes területek drasztikus csökkenése.

Bíztató eredmények

A tanulmány néhány sikerről is beszámol. Az egyik az a viszonylag „optimista” álláspont, miszerint a fajok kihalásának üteme nem annyira gyors, mint azt a két évvel ezelőtti Vörös Lista kiadásakor prognosztizálták. A 2004. évi listán 15589 faj szerepelt, vagyis „alig” ezerrel kevesebb, mint a mostanin. További „örvendetes” hír, hogy a kihaltnak nyilvánított fajok számában sem történt jelentős mértékű változás.

A tanulmány pozitív példaként említi, hogy a réti sas európai állománya – a nemzetközi szintű védelmi intézkedések következtében – fokozatosan nő, így a faj, a korábban fokozottan veszélyeztetett kategóriából mostanra „lejjebb” került, a veszélyeztetett fajok közé. Szintén a sikerek között említik az indiai kormány azon intézkedését, amely egy keselyűféléket veszélyeztető állatorvosi kezelésben használt gyógyszer fokozatos kivonását indította el. A gyógyszer a táplálékláncba jutva jelentős mértékű pusztítást végzett a vadon élő ragadozó madár populációjában.

Hozzászólások

Költeni kezdtek hazánk ritka ragadozó madarai

Költeni kezdtek hazánk ritka ragadozó madarai

A veszélyeztetett kerecsensólymok állománya Magyarországon kívül mindenütt csökken.

Ezek hazánk leggyakoribb téli madarai

Ezek hazánk leggyakoribb téli madarai

Lezárult az MME által szervezett 3. Téli madárles.

Elkezdődött a békák tavaszi vonulása

Elkezdődött a békák tavaszi vonulása

A kétéltűek nagy számban vándorolnak a vizes élőhelyekre, ám ez az út nagyon veszélyes lehet rájuk nézve.

Erdők napja: kezdődik a nagy tavaszi szemétszedés

Erdők napja: kezdődik a nagy tavaszi szemétszedés

Ötödik alkalommal rendezik meg a Tavaszi Nagytakarítást, amely egészen a Föld napjáig tart majd.

Erre használják agyarukat a narválok

Erre használják agyarukat a narválok

A sarkvidék egyszarvúi ikonikus állatok, eddig mégsem sokat tudtunk arról, miként is használják a középkorban unikornis-szarvként árult agyaraikat.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket