Leonóra, Inez, Koletta2021. március 06., szombat
Természet

Júniustól egységes kaviárcímkézés az EU-ban

National Geographic Magyarország

A napokban fogadta el az Európai Bizottság azt a rendeletet, amely kötelezővé teszi a tokhalfélékből nyert kaviár kereskedelmi forgalomba hozatalánál az egységes címkézést. Az intézkedés célja a vadon élő tokhalfélék védelme, és a tenyésztett állományból származó kaviár arányának növelése.

A június közepétől érvénybe lépő címkézés használata minden importból származó kaviárnál kötelező. A címkén lévő információk alapján a kiskereskedők és a fogyasztók megbizonyosodhatnak arról, hogy legális kereskedelemből származik a termék. A címkén többek között fel kell tüntetni a halászat időpontját, a feldolgozó vagy csomagoló cég adatait, és a származási helyet.

Az Európai Unió a kaviár legfőbb felvevőpiaca. Becslések szerint 2000. és 2005. között legalább 12 tonna kaviár került illegálisan forgalomba, ami jóval felülmúlja a legális kereskedelemből származó arányát. Az előbbit pedig szinte kizárólag vadon élő tokhalfélékből nyerik ki.

Stephanie Theile, a TRAFFIC európai igazgatója üdvözölte a döntést. „Ez a lépés lehetőséget jelent az illegális kaviárkereskedelem visszaszorítására. A kedvelt luxus csemege iránti igény növekedése, ugyanis a tokhalfélék túlhalászásához vezetett, amely elsősorban a fő halászhelynek számító Kaszpi-tenger és a Fekete-tenger állományát súlytja.”

Kapcsolódó írásunk:

  • Nem kell mindig kaviár: tilos az export

  • Hozzászólások

    Az űrből vizsgálják a madarak vándorlását

    Az űrből vizsgálják a madarak vándorlását

    A Nemzetközi Űrállomás csapata különleges szemszögből képes vizsgálni bolygónkat.

    Épül a világ első kacsacsőrűemlős-menedéke

    Épül a világ első kacsacsőrűemlős-menedéke

    A kihalással fenyegetett faj szaporodásának és regenerálódásának elősegítésére megkezdték a kacsacsőrű emlősök menedékének építését Ausztráliában.

    Eredeti ötlet a nagymacskák védelmére

    Eredeti ötlet a nagymacskák védelmére

    Oxfordi kutatók felvetése szerint ha a leopárdmintás ruhák eladása után a bevétel bizonyos százalékát a párducok védelmére fordítanának, sokkal eredményesebb lenne a védelmük.

    Országosan védett lápot is érintett a fonyódi nádastűz

    Országosan védett lápot is érintett a fonyódi nádastűz

    A Fonyód határában lévő berekben 2021. február végén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos.

    Dunai útinapló

    Dunai útinapló

    2020 áprilisában, a budapesti Háros-öbölből indulva, 3 nap alatt leeveztem Paksra.

    National Geographic 2021. márciusi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    11 160 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket