A határon kóborolt át Németország első barna medvéje

Németországban több mint száz év óta a napokban bukkant fel először barna medve az ország déli részén. Az esemény komoly vitát keltett szakmai és társadalmi körökben egyaránt.
Mivel ez a faj 1835 óta eltűnt az országból, mind a lakosságot, mind pedig a hatóságokat felkészületlenül érte az Ausztriából áttévedt látogató. Mivel több juh- és tyúktetemet hagyott maga után, többekben felmerült a kilövés lehetősége.
A hatóságok – nem utolsó sorban a természetvédelmi szervezetek nyomására – végül úgy döntöttek, hogy szabad utat adnak a medvének, mivel szakértők szerint az állat nem jelent különösebb veszélyt az emberre. Ugyanakkor Roland Melisch, a WWF-Németország medve szakértője elmondta, sajnálatos tény, hogy Németország első barna medvéje ilyen negatív érdemekkel vonult be a köztudatba.
A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a bajor tartománynak fel kell készülnie hasonló esetekre, ugyanis igencsak elképzelhető, hogy a jövőben is felbukkannak átkóborolt példányok. Megfelelő tájékoztatással és felkészüléssel el lehet kerülni az esetleges konfliktusokat a helyi lakosság és az állatok között.