Fölfedezték, miért nem csúsznak le a békák a levélről

A korábbi kutatások azt sugallták, hogy a levelibékák lábujjpárnáin kiválasztott nyálka viszkozitásával magyarázható az állatkáknak a levelekhez és más síkos felületekhez való tapadása, de egy új tanulmány cáfolni látszik ezt a tézist.

Német és angol tudósok megállapították, hogy a levelibékák lábujjpárnáit apró dudorok borítják, amelyek közvetlenül érintkeznek a felszínnel, így súrlódást hoznak létre. A tudósok azt tapasztalták, hogy ez a közvetlen érintkezés még akkor is létrejön, ha a párnákat vizes nyálkaréteg borítja. A fölfedezés segítheti a csúszásgátló eszközök kidolgozását.

Hexagonális mintázatok

A lábujjpárnákon hatszögletű sejtek finom szerkezete alkot mintázatot, a sejtek közt pedig csatornák futnak. Ha még közelebbről megnézzük, minden sejtet a nanométeres tartományba eső dudorok borítanak. (Egy nanométer a méter milliárdod része.) Ezek rendkívül nagy súrlódást hoznak létre bármely felülettel érintkezve.

Már csak az volt a kérdés, mennyire befolyásolja a nyálkaréteg a tapadást. A kutatók lemérték a nyálkaréteg vastagságát, és meglepődve tapasztalták, hogy 1–100 nm között mozog, sokkal vékonyabb, mint feltételezték. Ilyen nyálkavastagságnál még mindig létrejön a dudorok közvetlen érintkezése a felülettel.

Az is kiderült, hogy a nyálka viszkozitása is jóval kisebb, mint korábban gondolták, alig 1, 6-szerese a vízének. Ez is azt támasztja alá, hogy a közvetlen érintkezés, és nem a nyálka viszkozitása tapasztja a helyéhez a békát. A nagyon viszkózus nyálka akadályozná a béka elugrását is.

A fölfedezés hozzájárulhat új elven működő csúszásgátló eszközök, például esős időben is jól tapadó autógumik kifejlesztéséhez. A méretarányok azonban jelentős akadályt jelenthetnek. Nem biztos, hogy ami kiválóan működik kicsiben, az ugyanolyan jól működik nagyban is.