József, Bánk2025. március 19., szerda
Természet

Halak és gabona a sivatagban?

National Geographic Magyarország

Miközben az ENSZ Környezetvédelmi Programjának legújabb jelentése újra vészharangot kongat az elsivatagosodás folyamatával kapcsolatban, azért azt sem felejtik el megjegyezni, hogy új módszerek alkalmazásával a világ éléskamrájává vagy akár energiaellátó központjává is válhatnának a sivatagok. Persze ehhez némi szemléletváltásra lenne szükség.

A hétfői környezetvédelmi világnap apropóján kiadott jelentés, a Global Deserts Outlook (Globális Sivatagi Kitekintés) tulajdonképpen az első olyan átfogó tanulmány, amely számot vet a világ sivatagaiban történt változásokkal: 12 olyan régiót említ az ENSZ Környezetvédelmi Programjának tanulmánya, amelyek három kritérium (klimatológiai, biológiai illetve fizikai) szerint is sivatagos régióként definiálhatók. A 12 régió a Föld felszínének közel egy negyedét teszi ki, és hozzávetőleg fél milliárd ember él itt nehéz körülmények között.

Emberek milliói indulnak útnak

A jelentés nem véletlenül hangsúlyozza a mindenki számára legkézzelfoghatóbb eredményt: az elsivatagosodás gyorsulását. Amennyiben ugyanis a sivatagi területek szélén élő emberek a környezet megváltozása folytán immár képtelenek lesznek fenntartani magukat lakóhelyükön, annak kétféle kimenetele lehet: egyrészt a szűkös ivóvízforrásokért meginduló fegyveres harcok pusztító háborúkhoz vezethetnek, amelyek akár teljesen el is népteleníthetik a sivatagi régiók peremterületeit, „jobb esetben” viszont csak emberek millió indulnak útnak, hogy megélhetésüket olyan vidékeken keressék, ahol az életkörülmények valamivel kedvezőbbek.

Az emberi tényező mellett a kiadvány nem feledkezik meg a természetben bekövetkező változásról sem: a kutatók szerint az elmúlt évtizedekben a globális felmelegedés ugyan leglátványosabban kétségkívül a sarkvidéki jégtakarók olvadásában mutatkozott meg, ám a sivatagok terjeszkedése legalább akkora problémát okoz. Ráadásul a sivatagi részeken a felmelegedés üteme is jóval nagyobb: míg az 1976 és 2000 között eltelt negyed században a globális felmelegedés átlagosan 0, 45 C fok volt, addig a sivatagi részeken nem ritka a 2 C fok sem.

Európai sivatagok?

A 2006-os év az ENSZ naptára szerint a sivatagokra és az elsivatagosodás folyamatára irányítja a figyelmet, mindazonáltal úgy tűnik éppen azoknál a nemzeteknél nem túl nagy hatással, amelyeknél a legkomolyabb problémát okozhatja. Bár Kínában már az is eredménynek számít, hogy a környezetvédelmi világnap alkalmával közel kétszázötvenezer ember gondolta úgy, hogy inkább otthon hagyja autóját, azért a naponta közel 1000 darab üzembe helyezett új autó miatt egy ideig még minden bizonnyal nőni fog a káros anyag kibocsátás a fejlődő országban.

A Science tudományos folyóirat legfrissebb száma mindeközben arra hívja fel a figyelmet, hogy szatelitszimulációs programjuk előrejelzése szerint akár Európa déli részét is érintheti majd az elsivatagosodás folyamata: a trópusi éghajlat északi és déli határa az elmúlt három évtizedben egyértelműen kitolódott, aminek köszönhetően azonban a trópusi éghajlati övet követő sivatagi részek is északabbra illetve délebbre tolódnak majd. Az ENSZ tanulmányával összhangban álló írás egyetlen kivételt említ, amely régióban fordított folyamat mehet végbe: a Góbi-sivatag a kutatók előrejelzése szerint a korábbinál közel 15 százalékkal több csapadékot fog kapni a globális folyamatok eredményeként.

Pedig a világ éléskamrája és energiaközpontja lehetne

Az ENSZ jelentés azonban kitér olyan jelenségekre is, amelyek a borús jövőképet akár valamivel szebbé is varázsolhatnák: ha sikerülne rávenni a sivatagi vidékek országait, hogy a nem túl hatékony növénytermesztés helyett térjenek át kis vízigényű növények termesztésére vagy a halászat bizonyos típusára, akkor a sivatagi régiókban található csekély víz mennyisége sem menne veszendőbe. Ehhez mindössze a búzaféleségek helyett egy olyan növény termesztését kellene meghonosítani, amely bírja a szárazságot, sőt a sós vizet is, ám egyben az alapanyagként használt búzát is tudja helyettesíteni. A mexikói Sonora-sivatagban már el is terjedt a növényfajta, a termesztők legnagyobb örömére.

A másik lehetőség az lenne, ha a sós vizeket is kedvelő halfajtákat telepítenének a sivatagi régiókba, és az ott található vizet nem öntözésre, hanem halastavak kialakítására használnák: erre is akad már példa az Arizona-sivatagban illetve az izraeli Negev-sivatagban, ahol hatalmas hal- és garnélaráktenyészetek látják el élelmiszerrel a távolabbi vidékeket is. Az ENSZ jelentés ezentúl még egy, egyelőre kiaknázatlan lehetőséget, a napsugárzást is megemlíti. A napsugárzás önmagában is szolgálhatna energiaforrásul a tanulmány szerint az egyre növekvő energiaigény kielégítésére.

Hozzászólások

Így segíthetünk bajba jutott békáinkon

Így segíthetünk bajba jutott békáinkon

Országosan több ezer állaton segíthet a lakosság néhány egyszerű lépéssel.

Már zajlanak a túzokok párzási harcai

Már zajlanak a túzokok párzási harcai

A dürgés során megfigyelhető látványos násztáncról videó is megtekinthető cikkünkben.

Bámulatos természetfotókat díjaztak

Bámulatos természetfotókat díjaztak

A fődíj nyertese több mint 1,5 millió forintos pénzjutalomban is részesült.

Átneveznék a világ egyik legritkább állatát

Átneveznék a világ egyik legritkább állatát

A szakértők szerint új nembe kellene sorolni a fajt.

Személyre szabott a hangyák és hernyók együttműködése

Személyre szabott a hangyák és hernyók együttműködése

A világon jó néhány lepkefaj kötött kölcsönösen előnyös szövetséget egyes hangyákkal, amelyek a lepke hernyóit védelmezik vagy épp felnevelik.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket