A magyarországi denevérek nyomában

A hazai denevér állomány az utóbbi negyven-ötven évben közel egytizedére esett vissza, elsősorban az elmúlt évtizedekben egyre népszerűbbé váló barlangászat és barlangturizmus okozta zavarások miatt. Értelemszerűen a jelenség leginkább a barlanglakó fajokat érinti, amelyek téli és nyári szálláshelye egyaránt barlangban van, vagy amelyek a nyarat épületekben töltik, de télen barlangokba húzódnak vissza (pl. a patkósdenevér, a közönséges, hegyesorrú és hosszúszárnyú denevér).

Az épületek padlásterébe, harangtornyokba nyáron beköltöző fajok viszont a „modernizáció áldozatai”: mivel az elektromos működtetésű harangok berendezései igen érzékenyek a denevérek, galambok és egyéb állatok mozgására, piszkítására, ezért ezeken a helyeken sűrű hálókkal, rácsokkal tartják távol a „nem kívánatos” lakókat.

Ráadásul a nagyüzemi erdőgazdálkodás során alkalmazott eljárások miatt eltűnnek az idős, odvas fák, amelyek kiváló búvóhelyet biztosítanak nem csak a denevérek, de számos kisebb állat, rovar számára is. „Mindezek ellenére a faodúkban tanyázó denevérek populációja csökkent a legkevésbé” – nyilatkozta lapunknak Paulovics Péter denevér szakértő, a CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület munkatársa.

Míg az ötvenes években a középhegységeink barlangjaiban nyáron is több száz példányos kolóniák éltek, a legújabb kutatások kimutatták, hogy a barlangászat és a barlangturizmus fellendülésével a barlangokból szinte teljesen eltűntek ezek a kölykező csoportok. Ma csak a Bükk és az Aggteleki-karszt barlangjaiban találhatunk nagyobb nyári, vagyis szülőkolóniákat. Az ország többi területén a földalatti szálláshelyhez kötött fajok egyre inkább a felhagyott, zavartalan bányákban fordulnak elő. A zavarás azért jelent komoly veszélyt, mert a téli álmot alvó állatok energia tartaléka a téli időszak alatt nagyon lecsökken, és ha zavarás esetén kénytelenek szálláshelyet változtatni, a mozgás több hétre való energiatartalékukat is felemésztheti.

Egyes fajok több száz kilométerre is vonulhatnak

A denevérek nyári és téli szálláshelyük távolsága alapján igen eltérőek lehetnek. Egyes fajok a nyári szálláshelytől alig pár méterre találnak maguknak téli pihenőhelyet, így a vándorlás akár rekord értékű, 10-15 méter is lehet, pl. a nyári szálláshelyül szolgáló padlás és a téli pihenőhely – pince – között, mint többek között a kis patkósdenevér (Rhinolophus hipposideros), vagy a szürke hosszúfülű denevér (Plecotus austriacus) esetében.

A közepes vonulási távolságú fajok, amilyen a fokozottan védett pisze denevér (Barbastella barbastellus) vagy a gyakori vízi denevér (Myotis daubentonii), 10-100 kilométert is repülhetnek a két hely között.

A harmadik csoportba a fecskeszárnyú denevérek (Nyctalus fajok) vagy a törpedenevérek (Pipistrellus fajok) tartoznak, amelyek több mint száz kilométert is megtesznek, mire megfelelő téli szálláshelyet találnak. A nagy távolságra vonulóknál megfigyelhető egy északkelet-délnyugati irányultság is, vagyis ez a madarakéhoz hasonló, igazi vonulás. A balti országokból származó, ott meggyűrűzött korai denevérek (Nyctalus noctula) és az apró durvavitorlájú denevérek (Pipistrellus nathusii) közül számos példányt rendszeresen visszafognak Spanyolországban és Dél-Franciaországban.

Hazánkban helyezték először védelem alá a denevéreket

Bár a denevérek 1901 óta védettek Magyarországon, – európai viszonylatban elsőként nálunk helyezték őket védelem alá -, a hazai védelmi munka csak a kilencvenes évek elején kezdett felélénkülni. A hazai és a kárpát-medencei állomány első széleskörű felmérését azonban Topál György kezdte meg az 1950-es években, amelyet fosszilis leletek vizsgálatával egészített ki. Az ő nevéhez fűződik a madárgyűrűzéshez hasonló denevérgyűrűzés módszerének hazai bevezetése, melynek során több mint 25 ezer egyedet sikerült megjelölnie.

A kezdeti kutatások elsősorban faunisztikai jellegű felmérések voltak, hiszen több területről – például a Bakonyról – alig állt rendelkezésre használható adat a denevérállományt illetően. A kutatások kiterjedtek a fajok szálláshelyével, aktivitásával és vándorlásával kapcsolatos vizsgálatokra.

Európai viszonylatban is egyedülálló eredményt hozhat az a jelenleg folyamatban lévő fejlesztő munka, melynek célja egy olyan számítógépes program kidolgozása, amely a detektorral felvett ultrahang alapján maga dolgozná fel az adatokat, és határozná meg a fajt.

„Igen keveset tudunk még a denevérek vándorlásáról” – mondta el a szakértő. „Míg a szálláshely típusokról, az ottani viselkedésmódról már viszonylag sok információ áll rendelkezésre, a közte lévő folyamat még feltáratlan. Nem utolsó sorban a szélerőművek telepítésénél lenne fontos megbízható ismeretekkel rendelkezni a vonulási szokásokat és útvonalakat illetően.”

A hazai – és a külföldi – ismert denevérfajok száma folyamatosan bővül. Az elmúlt években genetikai vizsgálatok révén több új taxont különítettek el; jelenleg 28 faj jelenléte bizonyított Magyarországon.

Ritka esetben akár a harminc éves kort is elérhetik

Mivel a denevérek kolóniákban élnek, ez igen kedvező feltételt teremt a paraziták – kullancsok, bolhák, poloskák, atkák, denevérlegyek – elszaporodásához. Mivel a parazitákon kívül tulajdonképpen nincs más természetes ellenségük – egy-egy macskabagoly vagy nyest okozta pusztítás kivételes esetnek számít -, ezért a denevérek „megengedhetik maguknak”, hogy egy nősténynek évente csak egy, ritkán két kölyke szülessen. Az ember okozta esetleges állomány veszteség viszont ebbe a szaporodási stratégiába már nem fér bele.

A nőstények és a hímek legtöbbször külön kolóniában élnek, a két nem képviselői csak a párzás idején találkoznak. A párzás után, amelyre többnyire ősszel vagy tél elején kerül sor, a nőstény nem termékenyül meg azonnal – mert ez jelentős energiát vonna el tőle a téli időszakban -, hanem csak az alvási periódus után.

A téli álom az éghajlati adottságoktól függően pár héttől akár fél évig is tarthat. Ezalatt az állat testhőmérséklete (0-10 fok) alig egy fokkal magasabb a környezeténél. Két hónap vemhesség után a nőstények júniusban hozzák világra utódaikat. Az utódok gondozása szintén kolóniákban történik, így a táplálékot kereső nőstény távollétében is biztonságban vannak a kölykök. A kis denevéreket anyjuk négy-nyolc hétig szoptatja, és nyár végén válnak önállóvá. A denevérek sokáig, a szabad természetben is akár húsz évig élhetnek, de a harminc évet meghaladó kor is előfordul.

Tévhitek, babonák

Szélesebb társadalmi körökben még mindig számos negatív előítélet és tévhit él a denevérekkel kapcsolatban, miszerint vérszívó, kártékony, agresszív jószágok. A jelenség leginkább az információhiánnyal magyarázható. Kártékonyságról nemigen beszélhetünk, sőt akár „hálásak” is lehetünk a denevéreknek, hiszen egyik fő fogásuk a szúnyogok; ugyanakkor jámbor állatokról van szó, tehát nincs okunk félni tőlük.

Az a tévhit, hogy a denevérek vérszívók lennének, európai viszonylatban szintén alaptalan. A Földön élő denevérfajok közül csak három, Közép- és Dél-Amerikában előforduló faj (Desmodus) táplálkozik vérrel. Mivel nyáluk fájdalomcsillapítót tartalmaz, az áldozat (többnyire ló vagy szarvasmarha) nem is veszi észre a „merényletet”, ugyanakkor igen kis mennyiségű vérről van szó.

Európa szerte minden országban augusztus végén, azonos időpontban tartják a Nemzetközi Denevéréjt (Eurpean Bat Night), amelyhez egy évtizede Magyarország is csatlakozott. Ennek keretében a nagyobb vadasparkok, állatkertek egész napos – a témához kapcsolódó – programmal várják a látogatókat. A neves nap idén auguszus 26-án lesz.