Az első fotó az új rágcsálóról (nem nyárson)
Az első alkalom, hogy a laoszi sziklapatkány sikerült megörökíteni – nem nyárson.
Alig egy éve jelentette be a Vadvédelmi Társaság (Wildlife Conservation Society) nemzetközi szervezet, hogy az egyik laoszi piacon egy új rágcsálót felfedezett fel. Pofája leginkább egy patkányéhoz, bozontos farka pedig egy mókuséhoz hasonlított, de családfáját tekintve a hosszú bajszú rágcsálónak semmi köze se a mókusokhoz, se a patkányokhoz. Származása meglehetősen különös, ugyanis egy olyan családba (Diatomyidae) tartozik, amelyről eddig úgy vélték, 11 millió éve kipusztult, és amelynek tagjait ez idáig csak ősmaradványokból ismerték.
A Laonastes aenigmamus tudományos névre keresztelt állat vadon élő példányáról szerdán hozták nyilvánosságra az első fotót. A fényképet az amerikai Florida Állami Egyetem biológusai készítették thai kollégáik segítségével.
A helyiek által kha-nyou-nak nevezett éjszakai rágcsáló Laosz, a kívülállók számára jórészt ismeretlen erdeiben él. E föltáratlanság oka egyrészt a földrajzi távolság, másrészt az elhúzódó politikai zavargások.