Várda kapta az első madárbarát település címet

Az MME a Madárbarát program életében először Madárbarát Település címet adományozta a Somogy megyei Várdának, ahol a kertek több mint egynegyede csatlakozott a Madárbarát Kert programhoz.
A 2002-ben indított programnak ma már 3000 tagja van az országban, köztük sok iskola és óvoda, de van szálloda, nagyvállalat, arborétum, kemping is a madárbarát kert-tulajdonosok között.
A program minden bizonnyal azért olyan vonzó, mert bárki bekapcsolódhat, aki kedvet érez ahhoz, hogy saját eszközeivel, saját környezetében tegyen valamit a természet védelméért. A feladat csupán annyi, hogy a kertjének legalább egy részét alakítsa madárbaráttá az MME útmutatásai szerint. Ehhez ki kell helyeznie legalább egy madáretetőt, madárodút, és olyan növényeket kell telepítenie, amelyek táplálékot és búvóhelyet biztosítanak a madaraknak.
„Gyönyörű és gondozott település Várda, ezért nagyon örülök, hogy éppen ez lett az első Madárbarát Település Magyarországon” – mondta Orbán Zoltán az MME alelnöke.
A várdai ünnepségen átadtak egy úgynevezett Madárbarát Mintakertet is, ami valójában egy szabadtéri kiállítás, amely bemutatja a madárvédelmi eszközöket a fecskepelenkától a gyöngybagoly költőládán át a különböző típusú etetőkig. Jelenleg öt ilyen kiállítás van az országban.
Forrás: MME