Miért ismerünk föl egy arcot a másodperc törtrésze alatt?

A majmok nem memorizálják külön-külön mindegyik egyed kinézetét, hanem úgy ismerik fel egymást, hogy összevetik az arcokat egy, az agyukban tárolt általános arcképpel. Valószínűleg ugyanígy működik az emberi arcfelismerés is.
Amerikai tudósok kísérletük során azt tapasztalták, hogy a majmok agya nem őrzi meg az arc különböző részleteit, így nem is ezt használják fel a többi arc fölismerésére. Ehelyett az addig látott arcok statisztikai átlagát tárolják, és azt használják alapul az összevetéshez.
„Amikor új arcot ’lát’ az agy, ezzel az átlaggal hasonlítja össze, és csak az eltérésekre koncentrál” – nyilatkozta David Leopold, a marylandi Bethesdában található Mentáhigiénés Nemzeti Intézet munkatársa a nemzetközi hírügynökségeknek. – „Ez megmagyarázza, miként lehetséges, hogy oly gyorsan és könnyedén, néhány száz milliszekundum alatt fölismerjük az arcokat.”
Leopold és munkatársai pontosan meghatározták a felismerési rendszert miközben az agy ineferotemporális kéreg nevű területén lévő neuronokat tanulmányozták két makákó majomban. A majmokat arra idomították, hogy felismerjék a számítógép által generált emberi arcokat.
Különálló neuronokat kísértek figyelemmel, hogy megfejtsék, miként működnek együtt az agysejtek csoportjai az arcok felismerésében.
„Azt tapasztaltuk, hogy a majom agyának ebben a részében lévő neuronok rendkívül érzékenyen reagáltak a különböző személyek arca közötti kis különbségekre” – mondta Leopold, aki a Nature csütörtöki számában tette közzé a kutatási eredményeket.
Mérték a neuronok aktivitását, amikor a majmoknak egy személy átlagos arcát mutatták, majd akkor, amikor mesterségesen eltorzították az egész azonosságát.
„A legfőbb felfedezés a neuronoknak az a feltűnő hajlama volt, hogy egy átlagosnak tűnő arcra összpontosuló ráhangolódást mutassanak” – írta Leopold a folyóiratban.
A pszichológiai tesztekben az emberek jórészt ugyanúgy ismerik föl az arcokat, ahogy a majmok, így a kutatók úgy vélik, hogy a vizuális felismerő rendszernek ez a jellege azonos mindkét fajban.