Drámaian csökken a napóleonhalak állománya

Az utóbbi időben drámai mértékben megfogyatkozott a napóleonhalak vagy más néven maori halak (Cheilinus undulatus) száma; az ínyencfalatnak számító halat ugyanis illegálisan fogják ki és csempészik - általában a kínai piacra.
A napóleonhalak kilója 80 és 130 dollár (17 és 29 ezer forint) között mozog Kínában, ezért nem csoda, hogy az esetenként akár két méter hosszú és kétszáz kilogramm súlyú tengeri állatok a halászok kedvenc zsákmányai.
Habár a faj 2004-ben a CITES (Convention on International Trade in Endangered Species – Egyezmény a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről) fajok közé került, az értékes ínyencfalatnak számító hal ajka és szemei, de húsa miatt is egyre inkább az illegális halászat és kereskedelem áldozatává válik.
Nagyított kép, letöltés háttérképként, Fotó: Násfayné Kőházi Mária
Hihetetlen keresettségük mellett megfogyatkozásuk legfőbb oka, hogy csak ötéves korukban válnak ivaréretté, ám a halászok elsősorban a fiatal példányokat fogják ki, amelyeknek így nincs idejük utódokat nemzeni.
A faj drasztikus visszaszorulása elsősorban az indonéziai korallzátonyoknál lévő populációt érinti. A napóleonhal egyik legjelentősebb állománya az 1991-ben alapított, közel 90 ezer hektár kiterjedésű indonéziai Bunaken Nemzeti Park területén található.
A könnyűbúvárok szerint a korallzátonyok bölényének is nevezett hal kipusztulásával nagyon nagy veszteség érné a természetet, és a természetszerető embereket is, hiszen a harminc évig is elélő színes hal pompás látványt nyújt a tengerben kutakodóknak.
A napóleonhal fiatal példányai zöldes színűek, két fekete csíkkal a szemük mögött. A kifejlett példányok napközben a korallzátonyoknál találhatók, estére pedig mélyedésekbe húzódnak vissza. Egy-egy kifejlett egyed hossza akár a két métert, tömege pedig a 190 kilogrammot is meghaladhatja.
Kapcsolódó képgalériánk: