Miért nem mennek hegyre az elefántok?

Fritz Vollrath, német biológus Kenyában követte nyomon mintegy ötven, műholdas helymeghatározóval ellátott afrikai elefánt vándorlását. A Save the Elephants (STE) nevű szervezettel közösen végzett megfigyelés eredményeképpen kiderült, hogy az elefántnyomok sokkal gyakrabban vezettek vízszintes terepen, mint dombokon, hegyeken keresztül.

A kutatók szerint ennek oka, hogy a hegymenet igen nagy energiát igényel a hatalmas állattól. Számítások szerint egy közel négytonnás elefántnak hegyre föl mintegy negyvenszer több energiára van szüksége, mint szintben való gyalogláskor – írják a kutatók a Current Biology című szaklapban megjelent cikkükben. A biológusok számításai szerint az elefántnak egy egészen alacsony domb „megmászása” is komoly akadályt jelent. Míg sík terepen méterenként négy kilojoule energiára van szükségük, hegymenetben ugyanez az érték már mintegy 160 kilojoule.

Egy-egy magas térszínre való felkapaszkodás ráadásul magában rejti a sérülés, a vízhiány vagy a túlhevülés veszélyét is. Ezek mind-mind arra ösztönzik az elefántokat, hogy inkább sík terepen közlekedjenek.

Száz méter szintkülönbségért plusz fél órát kell enni

Egy négytonnás elefántnak egy méter szintkülönbség megtételéhez 100 kilojoule energiára vagy 25 kalóriára van szüksége. Egy száz méteres szintkülönbség leküzdéséhez pedig fél órás táplálkozással képes csak elegendő energiát gyűjteni. Ez sok, ha figyelembe vesszük, hogy az elefántok amúgy is napi 16-18 órát táplálkozással töltenek.

A kutatók megfigyelési területe Kenya középső része, egy 32 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, mintegy 5400 elefántnak otthont adó terület volt. Vollrath kutatócsoportja négy éven keresztül 54 állatot (mindkét nem képviselőiből) követett nyomon. Megfigyelték, hogy az állatok bizonyos területeket előnyben részesítenek a tartózkodás szempontjából, ezeket pedig közlekedő folyosók kötik össze, amelyek olyan területeken futnak, amit az elefántok különben elkerülnének, de a terepviszonyok miatt mégis ezt részesítik előnyben.

A vándorlás és az élőhely szempontjából fehér foltnak számítanak a magasabb térszínek, dombok, hegyek. Ezeket a helyeket az állatok „nagy ívben” elkerülik, még akkor is, ha az élelem szempontjából kiváló adottságokkal rendelkeznek. A kutatók feltételezik, hogy az emelkedők elkerülése azért olyan bevett szokás az elefántoknál, mert a nagytestű állat könnyebben észreveszi a szintkülönbséget, mint a kisebb méretű állatok.

A kutatócsoport a jövőben tovább vizsgálja, hogy milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy az elefántok jól érezzék magukat egy adott területen. Mivel az ember nagyobb darabokat szakít ki az elefántok élőhelyéből, a jövőben fontos feladat lesz e területeknek a védelme, és a békés ember-elefánt együttélés megteremtése.