Az ájtatos manók tisztában vannak a szex kockázatával
Szerelmes hím ájtatos manónak vagy imádkozó sáskának lenni nem túl kecsegtető dolog. Az imádságlistánkon valószínűleg előkelő helyen szerepelne az a kívánság, hogy túléljük a párzást, a nőstények ugyanis arról hírhedtek, hogy párzás közben vagy utána elfogyasztják a hímeket.
Az ájtatos manók a fogólábúak rendjébe tartozó ragadozó rovarok. Magyarországon egy fajuk él, a Mantis religiosa, a többségük trópusi. A szinte minden nyelvben elterjedt „ájtatos” vagy „imádkozó” nevet az állatok különleges, „imádkozó helyzetben” tartott elülső, fűrészes szélű fogólábaikról kapták. Jószerivel mindegyikre jellemző a kannibalizmus, amely leginkább a nőstényeknél jóval kisebb hímeket fenyegeti párzáskor.
A kutatók most először kísérletileg kimutatták, hogy a hímek tisztában vannak a rájuk leselkedő veszéllyel, és igyekeznek elkerülni, hogy táplálék váljék belőlük.
A kutatók a nőstények fizikai elhelyezkedését variálták, valamint azt, hogy mennyire éhesek, ezután megfigyelték, miként reagálnak a hímek. „Tudjuk, hogy az éhes nőstények nagyobb valószínűséggel falják fel a hímeket, és a szemtől-szembe elhelyezkedés könnyebbé teszi a támadást az elülső fogólábaikkal” – magyarázta a kísérleti elrendezést William Brown, a SUNY-Fredonia munkatársa.
A hímek úgy reagáltak a nagyobb kockázatra, hogy lelassították a közeledésüket, fokozták az udvarlási viselkedésüket és nagyobb – valószínűleg biztonságosabb – távolságról másztak föl. „Ez azt mutatja, hogy a hím ájtatos manók ténylegesen felmérték a kockázat mértékének változatait, és úgy változtatták a viselkedésüket, hogy csökkentsék a zsákmányul esés esélyét” – mondta Brown. – „A hímek egyértelműen nem akarnak áldozatokká válni, és az ájtatos manóknál megfigyelhető szexuális kannibalizmus a szélsőséges ivari konfliktus példája.”
Brown és munkatársa, Jonathan Lelito eredményeiket az American Naturalist folyóirat augusztusi számában teszik közzé.