Gyöngyvér, János, Gyöngyi2020. október 23., péntek
Természet

Ismét elégett nyolc gólya

National Geographic Magyarország

Nyolc gólya pusztult el a napokban a Szatymaz és Balástya közötti villamoshálózati szakaszon elektromos áramütés következtében. Egy példányt, amely túlélte az áramütést, a Szegedi Vadasparkba szállítottak a természetvédelmi szakemberek, ahol a park állatorvosai vették kezelésbe.

A Csongrád megyei település külterületén a középfeszültségű vezetékszakaszt 2005-ben építette az áramszolgáltató vállalat. Az ilyen jellegű, új vezetékszakaszokon általában már rutinszerűen kihelyezik az úgynevezett madárvédő szigetelőpapucsot, valamint az átkötéseknél burkolt, azaz szigetelt vezetékeket alkalmaznak. Ezen a szakaszon azonban az átkötések csupasz vezetékkel készültek, és a szigetelőpapucsok kihelyezése sem volt teljes körű, így szinte biztos, hogy a rájuk telepedő nagy testű madarak áramütést szenvednek.

Csak a vezetéksor kezdetén álló transzformátor-oszlop alatt négy elpusztult gólyát talált a terület hivatásos vadásza és természetvédelmi őre, összesen pedig nyolc madár pusztult el a napokban. A gólyák Magyarországon fokozottan védettek, pénzben kifejezett értékük 100 000 forint példányonként.

A gólyafiókák augusztusban hagyják el véglegesen a fészkeiket. Ilyenkor csapatokba verődnek, majd a hónap második felében elindulnak dél-afrikai telelőterületük felé. A frissen kirepült, tapasztalatlan madarakat gyakran éri áramütés az út során. A körülbelül 5000 páros hazai állomány évente mintegy 10 ezer fiókát repít ki, ebből az első hetekben, még mielőtt útnak indulnának, több száz elpusztul.

A Madártani Egyesület felmérései alapján a pusztulások 94 százalékát áramütés vagy vezetéknek repülés okozza. Különösen veszélyesek a középfeszültségű (10-20 kilovoltos) oszlopok. Ezek madárbarát kialakítása csak az utóbbi években indult el széles körben, de a régebben kihelyezett szerkezetek még hosszú évekig veszélyeztethetik a védett sasokat, ölyveket, vércséket, gólyákat és szalakótákat.

Kapcsolódó cikkünk:

  • Utolsó tanulónapjaikat élik a gólyafiókák

    Forrás: MME

  • Hozzászólások

    Mesebeli palota

    Mesebeli palota

    Kis patak, vízesés, tó és a csodás Palotaszálló. Mindez a Bükkben, Lillafüreden található.

    Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

    Lombkoronákat összekötő kötélhíd segíti a gibbonok mozgását

    A lombkoronákat összekötő kétágú kötélhidat készítettek kutatók a Hainan szigetén élő, súlyosan veszélyeztetett hainani gibbon megmentésére.

    Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

    Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

    Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

    A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

    A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

    Az Év Fája versenyt immár 2010 óta szervezi minden évben az Ökotárs Alapítvány. A címet idén, a július óta tartó online szavazáson izgalmas küzdelem után, a mélykúti júdásfa nyerte el.

    Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

    Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

    Az angolna (Anguilla anguilla), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a jászkeszeg (Leuciscus idus) verseng a 2021-es év hala címért - közölte az MTI-vel Magyar Haltani Társaság elnöke.

    National Geographic 2020. októberi címlap

    Előfizetés

    A nyomtatott magazinra,
    12 hónapra

    9 960 Ft

    Korábbi számok

    National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

    Hírlevél feliratkozás

    Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

    Kövess minket