Vendel, Irén, Kleopátra2020. október 20., kedd
Természet

A ragadozók szívesebben vadásznak kisebb agyú zsákmányra

National Geographic Magyarország

A ragadozó állatok szívesebben vadásznak kisebb agyú zsákmányállatokra, amelyek nehezebben tudnak elmenekülni az okosabb vadászok elől.

A Royal Society Journal Biology Letters folyóiratban megjelent tanulmány szerint az agyméret evolúciójának hajtóereje az emlősöknél valószínűleg a ragadozó és a zsákmány között fennálló kapcsolat: mindkét oldal folyamatos versenyben igyekszik túljárni a másik eszén.

Miközben az evolúció folyamán a legtöbb emlőscsoportban folyamatosan növekedett a relatív agyméret – és ebből adódóan az intelligencia –, a ragadozó–zsákmány kapcsolatok választóvonalat hoztak létre az intelligenciát illetően, mondja Susanne Shultz, a kutatások vezetője, a Liverpooli Egyetem munkatársa. (Relatív agyméret= Agytömeg/Testtömeg)

Schultz és munkatársai két földrész (Afrika és Dél-Amerika) öt erdei életközösségét vizsgálták. Azt tapasztalták, hogy a ragadozók – többek közt leopárdok, csimpánzok, jaguárok, pumák – leggyakrabban kisebb agyú zsákmányállatok – például kis antilopok, manguszták és folyami disznók – után indultak vadászatkor.

Amikor a kutatók különféle statisztikai vizsgálatoknak vetették alá az adatokat, úgy találták, hogy a ragadozók étrendjének legfontosabb előrejelzője a relatív agyméret. A másik két tényező – a testméret és a zsákmányállat csoportmérete – kisebb szerepet játszott.

Noha az eszesség segíti az életben maradást, a nagy agynak hátrányai is vannak.

„A nagy agyak kifejlesztése és fenntartása rendkívül költséges” – mondja Schultz. – „Az agynak ugyanis igen nagy az energiaigénye.” Azt is hozzáteszi, hogy a nagyobb aggyal rendelkező állatoknak általában lassabb a fejlődési ütemük, mint a kisebb agyúaké, az alacsony szaporodási ráta, a magasabb energiaigény és más tényezők következtében.

A kisebb agyú állatok viszont hamarabb válnak ivaréretté. Gyakran több energiát fektetnek a szaporodásba, ami rendszerint sikeresnek bizonyuló stratégia, hogy továbbadják a génjeiket a következő generációnak.

Schultz az emberekre is kiterjeszti elképzeléseit. Úgy véli, az emberek is olyan soká voltak „fejlődési kényszerhelyzetben”, hogy ez hozzájárult intelligenciánk növekedéséhez. „Ami az emberi evolúciót illeti, az hogy lejöttünk a fáról a szavannára, rendkívül megnövelte annak kockázatát, hogy ragadozók áldozatául esünk” – magyarázza. – „Lehetséges, hogy mind a nagy csoportokban, mind a kockázatos környezetben élés hozzájárult őseink agyméretének megnövekedéséhez.”

Hozzászólások

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Jótékonyan hathat a természet a gyermekek immunrendszerére

Úgy tűnik, az egészség számára fontos baktériumoknak jót tesz a természetes környezet.

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

A mélykúti júdásfa az Év Fája 2020-ban

Az Év Fája versenyt immár 2010 óta szervezi minden évben az Ökotárs Alapítvány. A címet idén, a július óta tartó online szavazáson izgalmas küzdelem után, a mélykúti júdásfa nyerte el.

Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

Indul a 2021-es év hala közönségszavazás

Az angolna (Anguilla anguilla), a fürge cselle (Phoxinus phoxinus) és a jászkeszeg (Leuciscus idus) verseng a 2021-es év hala címért - közölte az MTI-vel Magyar Haltani Társaság elnöke.

Halakat rabló madár

Halakat rabló madár

Régi nevük rablósirályok, és ezt az elnevezést nem meghazudtolva az a taktikájuk, hogy nagyobb vizeinken a sirályoktól és csérektől rabolják el a zsákmányukat.

Fürkészdarazsat neveztek el a koronavírus-járványról

Fürkészdarazsat neveztek el a koronavírus-járványról

Az újonnan leírt darázsfaj Mexikóban honos és mindössze 3,5 milliméteres.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket