A ragadozók szívesebben vadásznak kisebb agyú zsákmányra

A Royal Society Journal Biology Letters folyóiratban megjelent tanulmány szerint az agyméret evolúciójának hajtóereje az emlősöknél valószínűleg a ragadozó és a zsákmány között fennálló kapcsolat: mindkét oldal folyamatos versenyben igyekszik túljárni a másik eszén.

Miközben az evolúció folyamán a legtöbb emlőscsoportban folyamatosan növekedett a relatív agyméret – és ebből adódóan az intelligencia –, a ragadozó–zsákmány kapcsolatok választóvonalat hoztak létre az intelligenciát illetően, mondja Susanne Shultz, a kutatások vezetője, a Liverpooli Egyetem munkatársa. (Relatív agyméret= Agytömeg/Testtömeg)

Schultz és munkatársai két földrész (Afrika és Dél-Amerika) öt erdei életközösségét vizsgálták. Azt tapasztalták, hogy a ragadozók – többek közt leopárdok, csimpánzok, jaguárok, pumák – leggyakrabban kisebb agyú zsákmányállatok – például kis antilopok, manguszták és folyami disznók – után indultak vadászatkor.

Amikor a kutatók különféle statisztikai vizsgálatoknak vetették alá az adatokat, úgy találták, hogy a ragadozók étrendjének legfontosabb előrejelzője a relatív agyméret. A másik két tényező – a testméret és a zsákmányállat csoportmérete – kisebb szerepet játszott.

Noha az eszesség segíti az életben maradást, a nagy agynak hátrányai is vannak.

„A nagy agyak kifejlesztése és fenntartása rendkívül költséges” – mondja Schultz. – „Az agynak ugyanis igen nagy az energiaigénye.” Azt is hozzáteszi, hogy a nagyobb aggyal rendelkező állatoknak általában lassabb a fejlődési ütemük, mint a kisebb agyúaké, az alacsony szaporodási ráta, a magasabb energiaigény és más tényezők következtében.

A kisebb agyú állatok viszont hamarabb válnak ivaréretté. Gyakran több energiát fektetnek a szaporodásba, ami rendszerint sikeresnek bizonyuló stratégia, hogy továbbadják a génjeiket a következő generációnak.

Schultz az emberekre is kiterjeszti elképzeléseit. Úgy véli, az emberek is olyan soká voltak „fejlődési kényszerhelyzetben”, hogy ez hozzájárult intelligenciánk növekedéséhez. „Ami az emberi evolúciót illeti, az hogy lejöttünk a fáról a szavannára, rendkívül megnövelte annak kockázatát, hogy ragadozók áldozatául esünk” – magyarázza. – „Lehetséges, hogy mind a nagy csoportokban, mind a kockázatos környezetben élés hozzájárult őseink agyméretének megnövekedéséhez.”