A rákosi vipera nyomában

Míg a 20. század elején a rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) – amely az egész világon csak hazánkban található – az ország számos területén előfordult, és egy-egy populáció mérete akár az 500-1000 főt is elérte, ma már a teljes hazai állomány számát becsülik ötszázra. Mindez két élőhelyen koncentrálódik: a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén és a Duna-Tisza közén. Az állomány nagy része – 80-90 százaléka – ez utóbbi területen található.

„A fajjal foglalkozó kutatók pár évtizeddel ezelőtt egy kis szerencsével, néhány óra alatt akár 30-50 egyedet is begyűjthettek a vizsgálataikhoz, ezzel szemben manapság örülünk, ha egy nap kitartó keresés során egyetlen egyedet sikerül találnunk” – szemlélteti a faj visszaszorulásának mértékét Halpern Bálint, vipera szakértő, az MME Life-program vezetője.

Magyarországon a rákosi viperán kívül – amely nem különálló faj, hanem alfaj – még a keresztes vipera két alfaja található meg. A Vipera berus az Északi-középhegységben él, míg a déli keresztes vipera (Vipera berus bosniensis) a Belső-Somogyban fordul elő.

A politikailag kompromittált vipera esete

A rákosi vipera először 1892-ben keltette fel a tudósok figyelmét. Az első – hivatalosan „bemutatott” példányt Hermann Ottó találta Rákoson. Az elnevezést viszont Méhely Lajos zoológus javasolta, azzal indokolva, hogy akkor Rákos-vidékén – Budapest határában – volt az egyik legjelentősebb populáció. A 20. század során a név hosszú kálváriát járt be, mivel a rákosi elnevezés idővel kétértelművé vált. A politika a tudomány területén is éreztette hatását, ezért a (Vipera ursinii rakosiensis)-t a Rákosi-korszakban parlagi viperára keresztelték, ugyanakkor tudományos körökben sokan használták a rákosréti vipera elnevezést is.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az egyik legjelentősebb élőhelyén, a Duna-Tisza-közén homoki viperaként emlegette a népnyelv. Ez viszont megtévesztő, ugyanis a homoki vipera (Vipera ammodytes) egy különálló faj, amely csak tőlünk keletebbre – többek között Romániában – fordul elő. Szakmai körökben ma már újra a rákosi vipera elnevezés kezd meghonosodni.

Testhosszuk alig éri el a fél métert

Míg régebben tanyák környékén gyakran bukkant fel egy-egy egyed, ma már igen kevés eséllyel találkozhatunk velük. Egyrészt mert számuk erősen lecsökkent, másrészt mert félénk, emberkerülő fajról van szó. Tehát téves az a széles körben elterjed nézet, miszerint behúzódik a lakott területekre, és megtámadja az embert.

Leginkább a rézsiklóval, a vízisiklóval vagy az erdei siklóval könnyű összetéveszteni, de ezektől leginkább az különbözteti meg, hogy míg a rákosi vipera mérete alig éri el a fél métert, a siklók akár egy-két méteresek is lehetnek. Tehát igen apró jószágról van szó. Ugyanakkor marása egészséges felnőtt emberre nem jelent komoly veszélyt, mivel mérge nem erős, és hozzá kell tenni, hogy ritkán támad, akkor is csak ha „sarokba szorítják”, inkább elhúzódik az ember elől. Ugyanez igaz a keresztes viperára is.

Egy kis körültekintéssel elkerülhető a találkozás: túrázás közben hordjunk magas szárú cipőt, nézzünk szét mielőtt letelepedünk egy–egy füves réten. Ennek ellenére, hogyha valakit mégis az a „szerencse ér”, hogy egy ilyen ritka faj kósza egyede megmarja, feltétlenül forduljon orvoshoz – figyelmeztet a szakértő.

Az egyik legveszélyeztetettebb fajunk

A rákosi vipera visszaszorulásának legfőbb oka az élőhelypusztulás. Az élőhelyéül szolgáló füves területek aránya az elmúlt évtizedek során összezsugorodott az intenzív mezőgazdasági művelés és a füves területeken történő erdőtelepítés, vagy spontán beerdősödés hatására. A faj egyedeit kereskedelmi céllal is gyűjtötték, ugyanakkor a tájékozatlanág miatti túlzott félelem sokszor szándékos pusztításukhoz vezetett.

1974-ben védetté, 1988-ban pedig fokozottan védetté nyilvánították, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb kategóriába tartozik, természetvédelmi értéke egymillió forint. Továbbá bekerült a veszélyeztetett vadon élő növény- és állatfajok nemzetközi kereskedelméről szóló Washingtoni Egyezmény (CITES) függelékébe. Mivel a hazai élőhelyeinek mindegyike a Natura 2000 hálózat tagja lett, a területeken történő gazdálkodás során maximálisan figyelembe kell venni a faj védelmét.

Egy-két éven belül kitelepítik a vipera központban felnevelt első egyedeket

Az MME keretén belül már 1993-ban megindultak a fajmonitorozási munkálatok, majd 2004-től a Life-program keretében jelentős európai uniós támogatással élőhely- és fajvédelmi munkálatok kezdődtek. A program egyik fontos része a gyeprekonstrukció, melynek célja a faj biztonságos táplálkozó és búvóhelyül szolgáló füves élőhelyek kialakítása.

A peszéradacsnál lévő két jelentős vipera élőhelyet ugyanis egy magaslaton húzódó fekete fenyves és akácos erdő választja el. A hetvenes-nyolcvanas években telepített erdő egyrészt elválasztja a két élőhelyet, ugyanakkor ezek a magaslatok alkalmasak lennének a kígyók számára a teleléshez, hiszen az itt lévő rágcsáló járatok, – amelyekbe a kígyók téli pihenőre behúzódnak – télen is szárazok maradnak.

Fiatal viperák

Az élőhely-rekonstrukció keretében letermelték az erdőt és a folyamatos kezelés hatására remélhetőleg néhány éven belül természetközeli száraz gyeptársulás alakul ki. Mivel az akác könnyen sarjad, folyamatos kezelést igényel, a fenyőerdő pedig jelentősen megváltoztatta a talaj szerkezetét, hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy területen visszaáljon az eredetihez közeli állapot.

Szintén a program keretében a peszéradacsi természetvédelmi terület egyik tanyáján létrehozták a Rákosi vipera-védelmi Központot, melynek feladata a védett faj szaporítása, és a már kifejlett egyedek természetbe való kihelyezése. Jelenleg 115 kígyót gondoznak a központban. A mostani állomány a négy évvel ezelőtti tíz begyűjtött egyedből „nőtte ki magát”.

A központ előnye, hogy a fiatal kígyók itt félvad környezetben, de a ragadozóktól védve nőhetnek fel. Halpern Bálinttól megtudtuk, hogy a fiatal egyedeket várhatóan egy-két éven belül – 3-4 éves korukban – engedik szabadon a Kiskunsági Nemzeti Park területén, lakott helytől távol.

A központnak egyfajta tájékoztató, szemléletformáló szerepe is van, hiszen helyi gazdálkodóknak és iskolás csoportoknak tartanak előadásokat – a helyszínen és környező településeken is.

Fotók: Halpern Bálint, Horváth Márton

Kapcsolódó oldal:
Rákosi vipera védelmi program
Már ötszázan sincsnek
Már a szabadban vannak a kis viperák
Egy „nemszeretem” állat megmentésének sikertörténete
Élnek itthon mérgeskígyók?
Rekordszaporulat a Rákosi vipera-védelmi Központban!