Olajszennyezés a Dunán
A bolgár hatóságok kedden figyelmeztették a lakosságot, hogy ne használják a Duna vizét, mert kiterjedt olajszennyeződés áramlott be az ország területére.
A 140 km hosszú és 100-150 méter széles olajfolt Szerbiából származhatott, de Belgrád nem erősítette meg a szennyezés forrását – közölte Kristian Kirilov, a polgári védelem hivatalának vezetője Vidin dunai kikötővárosban. „Figyelmeztettük az embereket, hogy ne menjenek a vízbe és állataikat se engedjék oda, és ne halásszanak a folyóban” – nyilatkozta Kirilov.
A bolgár környezetvédelmi minisztérium hivatalos vizsgálatot kért a Duna Egyezményhez tartozó összes tagállamtól: Ausztriától, Bosznia-Hercegovinától, Horvátországtól, a Cseh Köztársaságtól, Németországtól, Magyarországtól, Moldovától, Romániától, Szerbiától, Szlovákiától, Szlovéniától és Ukrajnától a szennyezés forrásának megállapítására.
Kirilov elmondta, hogy a Duna-víz használatának tilalma ellenére a lakosságot nem fenyegeti veszély és döglött halakat sem találtak. „Az olajfolt lassan oszlik és vastagsága partközelben nem jelentős, de terjedése mindaddig tart, amíg a szennyezőforrás meghatározása nem történik meg” – mondta.