Látogatható a kétnapos alpaka csikó az állatkertben

Gyarapodott a budapesti állatkert alpaka családja: szerda reggelre ugyanis egy hím alpaka csikó látott napvilágot a Dél-Amerika kifutóban. A most egynapos apróságot már láthatja is közönség.
Nemcsak tavasszal és nyáron, hanem ősszel is szaporodnak a Fővárosi Állat- és Növénykert lakói. Szerda reggelre épp egy hím alpaka csikó látott napvilágot a Dél-Amerika kifutóban. A csaknem 11 hónapnyi vemhesség elteltével világra jött apróságnak gondozói a Matyi nevet adták. A kicsi – mint a patások általában – rendkívül fejletten jött a világra, és néhány órával megszületése után már lábra is állt. Azóta már a kifutóval, és az ott lakó többi állattal ismerkedik – írja a Greenfo hírportál.
A születésükkor 7-9 kilogrammos alpaka csikók általában 4-6, néha hét hónapos korukig vesznek magukhoz anyatejet, és másfél éves korban válnak ivaréretté. Időközben persze nőnek is, így Matyi felnőtt korában akár 65-80 kilogramm is lehet majd. A természetben egy tizenöt éves alpaka már igencsak középkorú, sőt, idős állatnak számít, de ritka esetben élettartamuk a húsz évet is meghaladhatja.
Az Állatkert alpaka-tenyészpárjának egyébként nem Matyi az első utódja. Meli (4) és Alfonz (15) frigyéből már tavaly is született csikó, ami azt mutatja, hogy a két évvel ezelőtt „összeházasított” pár a jelentős korkülönbség ellenére is beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Az alpaka voltaképpen a láma rokona. A dél-amerikai kontinensen eredetileg két lámaféle él vadon, a guanakó és a vikunya. A láma és az alpaka az ember által háziasított állat, mindkettőnek a guanakó volt a vad őse. Amíg azonban a lámát többhasznú háziállatnak tenyésztették ki Dél-Amerika őslakói, addig az alpakát elsősorban a gyapja miatt tartják. Ennek megfelelően az alpaka a lámánál valamivel kisebb termetű, viszont sokkal dúsabb szőrzetű állat.
Fotók: Bagosi Zoltán
Kapcsolódó oldal: